Egy bulldog Mallorcáról

A mallorcai bulldog a legritkább és legkevésbé ismert fajták közé tartozik. A világon összesen nincs 500 perro dogo mallorquin. Pedig számtalan jó tulajdonsága van a fajtának, és mérete miatt városi környezetbe is jobban illik, mint a hozzá némileg hasonló bullmasztiff vagy amerikai bulldog. Harcikutya múltja ellenére a ca de bou egy vidám kis izomgolyó, közepes méretű kiadásban. Aki szereti a bullterrier viselkedését és a bullmasztiff küllemét, de kicsi a lakása, az imádni fogja a mallorcai bulldogot.

Ahogy az előzőekből is kitűnik, két hivatalos neve is van a fajtának: a perro dogo mallorquin és a ca de bou – utóbbi egyszerűen „bikakutyát” jelent, mint az angol bulldog szó, és szintén a kutya múltjára utal: az állatviadalok betiltásáig bikaheccekre használták. A nem túl nagy, de annál izmosabb ebeknek egy-egy hatalmas bikát kellett a földre szorítaniuk. Ezt gyakran úgy érték el, hogy a bikát legérzékenyebb pontján, az orránál fogva ragadták meg. Napjaink mallorcai bulldogjainak azonban mér semmi köze véres múltjukhoz: kiegyensúlyozott, kedves családi kutyák, melyek hűségesen őrködnek családjuk biztonsága felett.

A fajta története meglehetősen furcsa: mikor az FCI 1964-ben hivatalosan regisztrálta a fajtát, szinte már egyetlen fajtatiszta példány sem létezett. Többnyire keverék kutyákból, melyeknek még ca de bou vér csörgedezett az ereiben, és más fajták (például ca de bestiar, angol bulldog, staffordshire bullterrier) felhasználásával rekonstruálták és teremtették újjá a fajtát. Még az őshazában, Mallorcán is nagyon kevés ca de bou él, szerte a világon pedig csupán egy maroknyi felelősségteljes tenyésztő próbálja biztosítani a fajta jövőjét. Svédországban, Franciaországban, Oroszországban és Lengyelországban is élnek például megbízható tenyésztők. A fajta eddig két Interchampion címet szerzett egyeddel büszkélkedhet, mindkettő Lengyelországban született: Falcor Dragon Osanna und Fantyrella del Corteza Osanna. Tenyésztőnőjük, Renata Jasinska kb. hét éve foglalkozik a fajtával, és típusos spanyol import egyedekkel indította el kennelét.

Ami a fajta kialakulását illeti, az biztos, hogy a helyi, spanyol kutyák angol bulldogokkal és masztiffokkal kereszteződtek, és belőlük alakult ki a régi típusú angol bulldoghoz hasonló fajta. A hajózásnak köszönhetően a mediterrán területek keleti és nyugati részei között nagyon régóta folyamatos a kulturális és tudományos cserekapcsolat, ami a domesztikált állatok cserélődését is lehetővé tette. A különböző országok kutyái is eljutottak így távoli helyekre, ahol helyi típusokkal keveredtek. Spanyolországba is érkeztek hatalmas, erős és kitartó őrző-védő kutyák, melyeket elsősorban a kikötőkben és a tengerparti településeken használtak a víz felől érkező gonosztevők ellen. Többségük nagy fejű, erőteljes fogazatú kutya volt. Az idők során természetes módon kialakult egy viszonylag egységes típus, az ibériai félsziget masztiffja. Spanyolországban vadászatra és verekedtetésre használták, bikák és más kutyák ellen egyaránt. Ilyen kutyák kísérték I. Jakab királyt is hódításai során, és az uralkodóval eljutottak a Baleár-szigetekre is. Az utrechti béke keretében a XVII. században Minorca és más spanyol területek brit fennhatóság alá kerültek, így nemcsak uralkodói ajándékként érkeztek masztiffok és bulldogok Angliából, hanem a matrózok is sok harcikutyát magukkal vittek Spanyolországba. A XVIII. században itt is nagyon népszerűek voltak a különböző állatviadalok, és az angolok erre a célra szelektálták a kutyákat. A viadalok betiltásával és marhatartás csökkenésével egyre kevesebb embert érdekelt a fajta. Az 1920-as, 30-as években a ca de bou még őrkutyaként szolgált a birtokokon, de a rossz gazdasági helyzet miatt egyre nehezebb volt eltartani a kutyákat. Szinte már csak mészárosok és tímárok tartottak ca de bout, mivel ők döghússal etetni tudták kutyáikat.

A fajtáról fennmaradt első írásos emlék 1907-ből származik. Kiállításon 1926-ban szerepelt a fajta először, Barcelonában, pedig még nem is létezett semmiféle hivatalos fajtaleírás. Amilyen hamar népszerűvé vált a fajta, olyan gyorsan lecsökkent az állomány. Az utolsó példányokat Puerto Ricoba adták el, ahol sajnos szintén verekedtetésre használták őket. A spanyolok inkább a ca de bestiar tenyésztésére koncentráltak. A fajta megmaradt néhány elkötelezett híve 1946-ban készítette el az első hivatalos fajtaleírást (standard). Az FCI 1964-ben fogadta el a fajtát perro de presa mallorquin néven, melyet 1996-ban a mostani perro dogo mallorquinra változtatott, de a ca de bou is hivatalosan használható megnevezés. Lelkes hívei éppen az utolsó pillanatban mentették meg a fajtát, élükön Fransisco Ruiz Rodrigezzel, a Mallorcai és Ibiziai Kutyaszövetség elnökével és Zygmunt-Ludwig Napieralával, aki amerikai staffordshire terriereket tenyésztett. A 2002-es Világkiállításon, Amsterdamban 7, az Európakiállításon, Párizsban 8 mallorcai bulldog szerepelt, közülük 5 (mindkét kiállításon) a már említett lengyel kennelt képviselte. A ca de bou nemzetközi állománya lassan, de biztosan növekszik, bár valószínűleg sohasem fog a legnépszerűbb fajták közé tartozni, habár minden ehhez szükséges adottsággal rendelkezik. Kellemes belső tulajdonságai mellett, szőrzetét is könnyű ápolni, és ráadásul alig van kutyaszaga.