"Ne féljünk az embertől!" Sorozatunkban négy farkaskölyök életét követjük nyomon, amelyeket ötnapos koruktól kezdve ember nevelt fel, cumiztak, ágyban aludtak, buszon utaztak, és sok-sok emberrel ismerkedtek meg. Szemük kinyílását, első lépéseiket, csínytevéseiket és kalandjaikat rögzíti ez a visszaemlékezés. Gazdáik éppúgy tanultak a farkasok világáról, ahogyan ők ismerkedtek apránként a miénkkel. Mindez Budapesten történt, a tudomány és ismeretterjesztés szolgálatában.
Amikor a történet elkezdődött, a főszereplők még nem is éltek. Kezdjük hát a többiek bemutatásával. Minden úgy kezdődött, hogy Csányi Vilmos, az ELTE Etológia Tanszékén működő egyik kutatócsoport vezetője egy napon látott egy portréfilmet a televízióban egy különös emberről. A fiatalembert saját, kedveskedő farkasai vették körül, aki rövid birkózás után közös farkasüvöltésre invitálta falkáját. Igazán nem kellett sok idő ezután ahhoz, hogy az etológusok megszállják Horkai Zoltán - merthogy ő volt a különös fiatalember - gödöllői farmját. Horkai Zoltán 12 éve foglalkozik vadállatokkal. Jelenleg a Veresegyházi Medve- és Farkasmenhely igazgatója és elnök képviselője az Európa Állatvilágának Megmentéséért Alapítványnak. Ezen kívül pedig gazdája egy szelíd farkasfalkának, négy medvének, vaddisznóknak, szarvasoknak, mosómedvének és jó néhány kutyának. A veresegyházi menhely és a gödöllői farm olyan állatoknak nyújt menedéket, tágas, fás kifutót és gondozást, amelyeket az állatkertek helyhiány miatt már nem tudtak az állatvédelmi törvényeknek megfelelően tartani. Horkai Zoltán a szelíd farkasfalkával természetfilmeket is forgat. Ezeket a farkasokat néhány napos koruktól kezdve ember nevelte fel, így az állatok nem menekülnek el a stáb tagjai elől, nem félnek a kamerától és a reflektoroktól. Nemcsak a saját kifutójukban, hanem szabadon is lehet őket filmezni, ilyenkor is a gazdájuk közelében maradnak. Ezáltal a farkasok olyan viselkedéseit is rögzíteni lehet, melyek máskülönben nagyon nehezen válnak láthatóvá az ember számára. Éppen ez az, ami az etológusok, azaz a mi figyelmünket is felkeltette. 1994 óta foglalkozunk a kutya domesztikációjának vizsgálatával, és ahhoz, hogy megtudjuk, milyenek lehettek az ősök, miféle tulajdonságok változtak meg a háziasítás során, farkasokat, a ma vadon élő legközelebbi rokont is vizsgálnunk kellett. De ugyan hol vizsgálhat az etológus olyan farkast, amely egyrészt nem rémül halálra, ha meglátja a kutatót, másrészt nem is bolondult bele szűkös ketrecében monoton rótt köreibe? És ha találunk is ilyen farkast, honnan tudhatjuk, hogy viselkedése neveltetésének vagy veleszületett tulajdonságainak következménye-e? Zoli farkasairól gondoltuk ugyan, hogy ilyen farkasok, kísérleteink eredményeit mégis nehéz összevetni a kutyákról gyűjtött adatainkkal, mert míg a farkasok évek óta közösen élnek egy nagy, egyhektáros területen, a kutyáink városban, lakásban, emberek között forognak. A farkasokat már szemük kinyílása előtt is ember cumiztatta, a kutyák hat-nyolc hetesen kerültek el anyjuktól. A farkasok pár hónapos koruktól kezdve együtt nevelkedtek testvéreikkel, a kutyák pedig legtöbbször külön-külön. Lassan körvonalazódni kezdett, ha pontos kutatásokat szeretnénk kivitelezni, különös kalandba kell fognunk. Egyforma körülmények között kell felnevelnünk kiskutyákat és kisfarkasokat. A szülőfalka A farkasfalka uralja a gödöllői terület hátsó részét, de ha az ember ide látogat, úgy lefoglalja a ház körül kódorgó, roppant barátságos kutyasereg, hogy először észre sem veszi, hogy a villanypásztorral biztosított kerítés az erdőben is folytatódik. Jobban meg kell nézni ezt a hátsó területet, hogy észrevegyük az egymást sűrűn keresztező, kijárt ösvényeket. Aztán, ha ők is úgy akarják, előbukkannak maguk a farkasok is. Gyakran lehet látni őket sárgásszürke szőrtekercsekké összekuporodva aludni a dombon, de ha ismerősök mennek be közéjük, eléjük jönnek, és lelkesen köszöntik őket. Idegenekkel sokkal bizalmatlanabbak. A lányoknak némileg egyszerűbb a dolguk, tőlük az állatok kevésbé félnek. De álljunk csak meg egy pillanatra. Milyen könnyedén írjuk le most ezt a mondatot, pedig ha őszinték akarunk lenni, így kell fogalmaznunk: "Félve léptünk be a területre. Percekig nem távolodtunk el a kaputól, jólesett a kerítéstől védve éreznünk a hátunkat, és egy pillanatra sem vettük le a szemünket az állatokról. Épp elég sokszor hallottuk már a figyelmeztetést, hogy előbb-utóbb mindenkit támadás ért, aki farkasokkal foglalkozott." Kapcsolatunk a farkasokkal eleinte kimerült annyiban, hogy a területet vigyázó vezérkan tisztes távolból követett bennünket, jobb napokon esetleg egy-egy szuka érdeklődő csipkelődéssel is megpróbálkozott. Hetek alatt eljutottunk oda, hogy megközelítettek bennünket, sőt simogatni, vakargatni is engedték magukat. Számunkra is csak nagyon sok együtt töltött idő után adott némi biztonságot az a tudat, hogy ha az ember ismeri ezeket az állatokat, és nagyon figyel, akkor viselkedésükből legtöbbször ki tudja olvasni szándékaikat. Már nem a bizonytalanság diktálta az odafigyelést, hanem az óvatosság, a 11 állat minden lépésének követése. A párosodási időszakban aztán a domináns kan figyelmeztetéseiből végképp megtanultuk, hogy a szelíd farkasok között mindig figyelni kell magunkra. Előkészületek az emberek között A kölykök születését késő tavaszra vártuk, így több mint fél évünk maradt az előkészületekre. Azon túl, hogy megismerkedtünk a falkával, kölykeink várható szüleivel, nagybátyjaival és nagynénjeivel, ezáltal próbáltunk személyesen is minél többet tanulni a farkasokról, igyekeztünk felkészülni a kölykök nevelésére. Tisztában voltunk vele, hogy vállalkozásunk nem előzmény nélküli. Áttanulmányoztuk az angol nyelvű tudományos irodalmat, és megbeszéléseket tartottunk Zolival, aki komoly gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen már több alom farkaskölyköt felnevelt. Egyik kedvenc riogató története szerint abban az időben, amikor a hasonló korú kutyák még csak járni tanulnak, a kisfarkasok felszökkennek az asztalra, hogy kihabzsolják az uzsonnánkat a kezünkből, kiugranak a bezárt ablakon, levadásszák a szomszéd összes tyúkját, eltűnnek, és amikor már többórányi keresés és a szomszéddal való vitatkozás után kimerülten roskadunk össze, hirtelen előjönnek egy bokor alól, nyújtózkodnak, és utánanéznek, mit lehetne megint bekapni. Zoli történetei mellett pedig ott állt a szakirodalom, ahol oldalakon át taglalták, milyen mesterkedésekkel lehet nyakörvet és pórázt varázsolni a kisfarkasra, majd ezután pontosan milyen magas füvű mezőn kell megkezdeni a sétáltatást, pontosan milyen sebességgel annak érdekében, hogy az állat halálra rémülten össze ne törje magát a póráz végén. A farkasneveléssel foglalkozó szakemberek figyelmeztetnek, hogy kínosan vigyázni kell arra, hogy a kölyköket negatív élmény ne érje, mivel egy ilyen eset elég lehet, és az állatok a továbbiakban kerülni fogják azt a dolgot vagy személyt, legyen ez akár a gazda, amellyel az élményt összekötötték. Mindezekből világosan kiderült, hogy egy farkas felnevelése és tartása sokkal nehezebb és veszélyesebb feladat, mint egy kutyáé. A kisfarkasok felnevelését a Royal Canine támogatta. A kutya és vadon élő rokona, a farkas között nyilvánvaló különbségek vannak, amelyeknek két forrása lehet. A kutyák és a farkasok egyrészt más körülmények között nőnek fel, másrészt genetikailag is más tulajdonságokkal rendelkeznek. Ha azt szeretnénk megtudni, hogy a kutya és a farkas közötti különbségek mennyiben köszönhetők az eltérő nevelkedésnek, az emberi közelségnek az egyedfejlődés során, illetve mennyiben öröklöttek, genetikailag meghatározottak, akkor a kutyákat és a farkasokat azonos módon, azonos körülmények között kell felnevelnünk. Ha ezeket az állatokat összehasonlítjuk, feltételezhetjük, hogy a köztük talált különbségek hátterében a kutya olyan tulajdonságai állnak, melyek genetikailag rögzültek a domesztikáció során. E megfontolások alapján kerestünk lehetőséget arra, hogy olyan farkaskölykök felnevelésében vegyünk részt, amelyeknek a helye, gondozása egész életükben biztosított.