biológus, etológus,
az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Etológia Tanszékének kutatója, a főként mozgássérült-segítő kutyákat képző Kutyával az Emberért Alapítvány egyik alapítója és titkára
2001. november 27-én a honlapunk vendége volt Dr. Topál József. Előadásának egyik fő témája annak az evolúciós folyamatnak a bemutatása volt, amely során a farkasból kialakult a mai kutya…
A farkas az északi mérsékelt égöv csúcsragadozója volt egészen addig, amíg 130-150 ezer évvel ezelőtt az afrikai eredetű ember a vándorlása során el nem érte ezt a területet. Az ember megjelenése alapvetően megváltoztatta a farkasok korábbi létfeltételét és életkereteit. Miután minden bizonnyal mind a két fajnak elegendő táplálékforrás jutott abban az időben, az egymáshoz való közeledést az a felismerés adta, hogy kölcsönösen ki lehet használni a másik faj közelségét. Az emberi közösségek élőhelyeit a farkasok számára - korai szemétdombok formájában - egy állandó táplálékgyűrű vette körül, amelynek “eltakarítása” előnyként jelentkezett az emberek felé, ezen túl pedig a tábor körül tanyát verő farkasok idővel a viselkedésük változásával jelezhették az esetleges veszélyforrások felbukkanását is az ember számára. A két csúcsragadozó kölcsönösen hatással volt egymás viselkedésére, életformájára. A farkasnál ez abban jelentkezett, hogy sokkal nagyobb lett stressztűrő és alkalmazkodó képessége, átalakultak berögzött viselkedésformái, aminek eredményeképpen képes lett egy féle helyzetre több féle reakciót produkálni, amire vadon élő társai képtelenek voltak. A vadon élő állatok viselkedése szigorúan meghatározott, genetikailag rögzített sémák alapján működik; egy ingerre mindössze egy-két válaszreakciót produkálnak.
Genetikai vizsgálatok elemzése szerint a ma élő kutyák egyetlen egy ős-egyedtől származnak: a kutya-ősanyától. Ennek az egyetlen egyednek az utódaiból alakult ki a mai kutya; azzal párhuzamosan, hogy az emberrel való együttélés során a kutyában csökkent a farkas-örökség (viselkedés) dominanciája, fokozatosan olyan viselkedési minták jelentek meg (a szelekció eredményeképpen), amelyek a csúcsszintjüket (az UFO-kat leszámítva) az embernél érik el. A legfontosabb ezek közül az együttműködési készség, a közös akciókra való hajlandóság és igény, a máshoz (emberhez!) való kötödés magas foka, az adott közösségi szabályok megtanulása és betartása, a szemkontaktus kiemelt szerepe a kommunikációban, valamint az alapvető érzelmekre való képesség (öröm, bánat, düh stb.). E nagyon fontos utóbbi azzal egészül még ki, hogy a kutya nem csak produkálni tudja ezeket az emberre is jellemző alapérzelmeket, hanem azok viselkedésben való megnyilvánulásait másokban is felismeri, és a kommunikációs helyzetekben képes sikeresen alkalmazkodni hozzá.
Az ember közelében élő farkasok kénytelenek voltak megtanulni “olvasni” az embert, vagyis egy adott helyzetben értelmezni viselkedését (“vajon most elkunyerálhatom-e tőle a maradék cubákot, vagy jól fejbever a botjával, ha odamegyek…?”), és arra a megfelelő válaszreakciót produkálni. Ennek egyik legfontosabb eleme a szemkontaktus felvétele és fenntartása, az emberre történő koncentrálás, figyelem, amire még a legintelligensebb főemlősök is képtelenek. Ennek igazolására etológusok a következő egyszerű kísérletet végezték el: egy személy állt egy helység közepén, a két fal mentén két doboz volt elhelyezve. A dobozok valamelyikében mindig volt egy falatka. Beengedték a kísérleti alanyt, mely hol kutya, hol farkas, hol pedig egy csimpánz volt. A szoba közepén álló személy mindig 'rámutatott' (kézzel, fejének elfordításával vagy pusztán a pillantásával) arra a dobozra, amelyben a falatka volt. A kutyák a kísérleti helyzet ismétlődése folyamán nagyon hamar megértették, hogy mit jelentenek az ember gesztusai. Még a kölyökkutyák is, amint a helységbe beléptek, felvették a szemkontaktust a személlyel és a mutatott dobozhoz mentek a falatért. Ezzel szemben a csimpánzok (!) és a farkasok képtelenek voltak hatékonyan értelmezni az emberi kommunikációt, nem voltak hajlandóak az emberre figyelni, sőt, a farkasok tekintetüket térdmagasságnál feljebb nem is emelték, és még sokadik alkalommal is találomra ide-oda szaladgáltak a dobozok között.
A kutyáknak ezt az egyedi, sok tízezer éves evolúció során kialakult viselkedését, mely egyetlen más állatfajban sincs meg, sajnos folyamatosan rombolja a mai kutyatenyésztés, melynek során – a szigorú munkavonalaktól eltekintve – a tenyészegyedek kiválasztása során szinte kizárólag a küllem számít, és a tenyésztők nem szelektálnak az emberrel történő kommunikálás, együttműködési készség alapján. Érdekes megfigyelni a természetközeli emberekkel – például juhászokkal – együtt dolgozó kutyák kommunikációs készségét. Nem legenda az, hogy a juhász int a szemével, és a kutyája teszi, amire gondolt. Náluk szigorú szelekció érvényesül: a juhásznak se ideje, se kedve sokat vacakolni kutyája kiképzésével; néhány teszt elvégzése után pár hetes korban eldönti, hogy az alomból melyik az az egyetlen egyed, amely szinte folyton rá figyel, és elég értelmes is a gyors tanuláshoz – azaz érdemes az életben maradásra.
Természetesen a kedvencként tartott kutyák között nem kell ilyen módon válogatni, aki azonban azt tapasztalja, hogy kutyája egyáltalán nem hajlandó rá figyelni, sőt, akár kimondottan agresszív, azt az egyedet nem szabad tovább tenyészteni. Érdekes lehetne pl. egy nem küllemre, hanem viselkedésre kitenyésztett “családi kutya” fajta kialakítása, ahol elsősorban azok az egyedek kerülnének tenyésztésre – fajtától függetlenül – amelyeknél a szokásosnál erősebb a kötődés az emberhez és a nagyobb rá való figyelem foka.
Aki kimondottan munkakutyát szeretne vásárolni, rendelkezésre állnak olyan preferencia tesztek, amelyek már 6-8 hetes korban elég nagy bizonyossággal megmutatják, hogy melyek az alomban azok a kölykök, amelyek a többieknél nagyobb együttműködési hajlandóságot, emberhez való erős kötődést mutatnak, ez azonban mégsem megy önállóságuk, feladatmegoldó képességük rovására.
Különösen nehéz a mozgássérült segítő, vakvezető kutyák kiképzése, hiszen általában minél inkább együttműködő egy kutya, annál kevésbé kreatív. Ezeknél a kutyáknál a két tulajdonságot a képzés során igyekeznek minél inkább egyensúlyban tartani, hiszen gyakran adódik olyan helyzet, amikor a kutyának magától kell megtalálnia a kiutat, sőt, még gazdájának is segítenie kell. Ezen kutyák képzése soha nem fejeződik be, mindig új és egyre bonyolultabb helyzetek elé állítják őket a kiképzők, ezzel fejlesztve önbizalmukat, helyzetfelismerő képességüket, miközben igyekeznek fenntartani a folyamatos “emberre figyelés” állapotát.
Számos izgalmas dologról – etológiai kísérletek, segítő kutyák elméjének, problémamegoldó képességének tréningezése, stb. - szó volt még a kötetlen beszélgetés során, de nem szeretnénk ezt a kis összefoglalót tovább nyújtani: akit érdekel, a következő, hasonlóan érdekes előadás januárban lesz a RetrieverSport szervezésében. A pontos időpontot és helyszínt hamarosan megtaláljátok a Főoldalon.
AJÁNLOM AZ OLDALT
