S.O.S. rottweiler...

Az interneten szerepel a „Rottweilervilág” című honlap, ahol a fajta szerelmesei beszélgetnek, kicserélik tapasztalataikat, és mindenféle tudnivaló is megtalálható erről a kutyafajtáról. Nemrég ide került fel a gazdát kereső www.roti.hu/sos hidetése: „Elveszett, talált, gazdát kereső rottweilerek és rotikeverékek nyilvántartása és közvetítése”. Telefon: 06 30 435-6281. e-mail: cs.marti@freemail.hu. Valószínűleg ők a szerencsére egyre szaporodó fajtamentő közösségek legújabb tagjai.

A dunakeszi ház kapujában két kíváncsi rottweiler tolong, várva bebocsátásunkra. A pompás kan, Ubul feje, mint egy borjúé, mellkasát egy medve is megirigyelhetné. Azonnal odakínálja busa buksiját egy kis ismerkedő vakargatásra. Ám a jóval kisebb Moncsi sem hagyja magát: odafurakszik ő is, így „térdig kutyában” vonulok végig az udvaron. A csinos kennelek egyikén két saját rottweiler és az öreg németjuhász osztozik, a szomszédban csont és bőr rotilány lábadozik, hasán az ivartalanítás utáni kötszerhálóval.

– Lénát a XX. kerületben fogták be, és adták le az Illatos útra, onnan hoztuk ki, és már ott is, meg itt, nálunk is hízott – reagál a kutya állapota feletti sajnálkozásomra a házigazda, Csete Márta, egy alakulóban lévő egyesület, a PETÁK (Pet Állat- és Környezetvédő Egyesület) vezetőségi tagja. – Másfél év körüli, nagyon barátságos, de teljesen neveletlen kutyus, rendkívül mozgékony és szertelen – jellemzi az állatot, miközben kiengedi a többiekhez. Eszeveszett rohangálás következik, úgyhogy Léna hamarosan „visszaparancsolódik” a rács mögé.

– Régi rajongói vagyunk ennek a fajtának, és néhányan, magánemberek, összefogtunk az elveszett, talált, gazdát kereső rottweilerek és -keverékek mentésére, nyilvántartására és közvetítésére – fog bele történetükbe Márti. – Célunk elsősorban az, hogy nyilvántartás jöjjön létre az interneten, és ennek alapján kereshessük meg a régi gazdát, vagy találjunk újat, és abban is reménykedünk, hogy ha megismernek minket, ideiglenes befogadókra is lelünk, míg végleges gazdát nem találunk védenceinknek. A menhelyekkel is kapcsolatban vagyunk, ha roti vagy -keverék kerül be hozzájuk, s nekik nincs rá módjuk, mi feltesszük a netre. Jó viszonyt ápolunk a Magyar Rottweiler Klubbal is. Természetesen nem tudunk minden kutyáról személyesen gondoskodni, miután menhelyünk nincs, sokáig kilátásunk se rá, és a lehetőségeink is végesek. A három kennelben csak 3-4 kutyát tudunk egyszerre elhelyezni, és még nagyon kevesen is vagyunk, hiszen csak tavaly novemberben döntöttünk az egyesület alakításáról, a bejegyzésünk még folyamatban van, de remélem, ha ez megtörténik, nagyobb lesz a mozgásterünk. Igen sokat segít egy jó barát, Gerbasich Ottó, egy ismert állatotthon oszlopos tagja, aki szabadidejének egy részét arra áldozza, hogy segítsen a befogásban és az állatok elhelyezésében.

– Moncsit a Zorko kutyus brutális megkínzásáról elhíresült monori sintértelepről hoztuk el – kapcsolódik a beszélgetésbe Hacsko Szilvia, azaz Sziszi. – Onnan hívtak fel a MiniMenhelyesek: tudnánk-e fogadni egy borzalmas állapotban lévő kölyökrottweilert. Elhozták Pestig, ahol már csapatunk egy másik tagja várt rá. Mint kiderült, nem kölyök, csak kis termetű nőstény, valószínűleg nemrég kölykezett. Szinte semmi aljszőrzete nem volt, csoda, hogy nem fagyott meg. Valószínűleg lakásban tarthatták, mert fázékony. Az ő bordái is kilátszottak, de már hízott, a szőre is kezd rendbe jönni, és túl van az ivartalanításon. Szörnyen piszkos volt, testén jó néhány sebbel, amelyek már gyógyulóban vannak. Őrülten féltékeny mindenkire – ki tudja, milyen sorsa volt eddig…

Az izgága Moncsi közben hol ezt, hol azt a kétlábút vegzálja, minden szeretetmorzsát ő akar begyűjteni, föltápászkodik az asztalra, egyszerre van ott mindenütt, mintegy igazolva átmeneti befogadóinak jellemzését. Amikor úgy látja, Ubulnak több simi jut, finoman beleharap a kan szájába, amit az rövid, rendreutasító morgással hárít. Közben a kutyabejárón át megérkezik Frici, a gyönyörű fekete, fehérmaszkos perzsa-keverék cicalány, aki megszokta a kutyák jelenlétét. Ubul szelíden megpróbálja körülszaglászni a szék alá telepedett szőrpamacsot, de az egy jól irányzott orrbakarmolással véget vet az ismerkedésnek. A rotit nem rázza meg különösebben a visszautasítás, visszaballag az asztaltársasághoz.

Ubul megmenekülésének története szívet melengető.

– Január végén találták Etyek mellett, egy vadászháznál. Egy fiatal vadász megkereste az állatvédőket, ők meg bennünket, és igencsak kalandos befogás vette kezdetét – fog a történetbe Csete Márti. – Egy barátunk elindult menteni, de lerobbant a kocsija, így Sziszi és párja, Zsolt „ugrott be” helyette. Nem volt egyszerű, mert másik ketrecet, nyugtatót kellett keríteni, s mire minden együtt volt, töksötét lett.

– A helyszínen kiderült, hogy egy négy méter széles patak, meg egy villanypásztor állja utunkat – idézi fel a nem mindennapi helyzetet Zsolt. – Átbillegtünk a patakon átvezető, keskeny pallón, átmásztunk a kikapcsolt villanypásztoron, ám amint újra felgyújtották a lámpát, a kutya azonnal eltűnt a sötét erdőben. Kénytelenek voltunk felhagyni a kereséssel. A vadászok vállalták, hogy befogják a rotit, és szólnak, ha megvan. Másnap világosban szétvágták a kerítést(!) és a patakon is áthozták a kutyát. Igazi vadászok voltak, nem olyan puskás emberek, akik mindenre lőnek, ami mozog.

– A kutya nem volt rossz állapotban, csak a szeme volt csúnyán begyulladva, de már az is rendben van, és megkapta az oltásokat is. Már őrzi a házat, ugat, jelez és nagyon-nagyon boldog. Csak igen jó helyre, családi kutyának adjuk örökbe, őrző-védőnek semmiképp sem! – mondja ki a verdiktet Márti. – Láthatod, milyen szelíd és kedves állat.

Ubul a „legszebb férfikorban” van, öt-hat éves lehet. Mintha csak tudná, hogy épp megmenekülésének történetét hallgatom, hónom alá fúrja a fejét, miközben Szigetvári Zsoltot faggatom: mi vezet egy magánembert arra, hogy idejét, pénzét, energiáját kóbor állatok sorsának jobbra fordítására szánja?

– Hobbikutyások vagyunk. Ha Mártit nem ismerjük meg, sosem kezdünk el rottweilereket menteni – mondja a fiatalember. – Eddig menhelyeken és egyéb szervezeteken segítettünk, de most úgy döntöttünk, megpróbálunk egy dologra összpontosítani, és ez a roti. Miután még nem vagyunk egyesület, a saját pénzünkből mentjük, visszük állatorvoshoz őket. Sziszi telefonügyeletet tart, és „bemutatja” a kutyákat az érdeklődőknek.

Zsoltnak és Sziszinek négy kutyája van: egy argentin dog, egy angol bulldog, egy németjuhász és egy rottweiler. Sziszi nem is tagadja, hogy a roti a kedvence.

– Amióta őt megkaptam, teljesen beleszerettem ebbe a fajtába. A többi kutyánál sokkal jobban kimutatja a szeretetét, fantasztikusan ragaszkodik hozzánk. Sokan félnek a rottweilertől, mert olyan nagy, fekete és tiszteletet parancsoló a megjelenése. Nem tudják, hogy úgy viselkedik, mint egy macska, ám házőrzőként félelmetes is tud lenni.

A kedves, szerény fiatal pár épp egy rottweiler kannal indul az örökbefogadó gazdához.

– Őt Újpesten fogták be, s eddig egy jóbarátnál talált átmeneti menedékre. Picit nehéz volt neki gazdát találni, mert eléggé agilis, morgós kutya – jellemzi Zsolt a „szállítmányukat”. – Épp ezért házhoz nem adjuk; mivel kapott alapképzést, őrkutyának megy, amire kiválóan alkalmas.

– Január óta hét rottweiler fordult meg nálunk – tájékoztat a házigazda. – Nem is gondoltuk, hogy ilyen sok állat szorul a segítségünkre. Ennek okát elsősorban a felelőtlen tenyésztésben, vagyis inkább szaporításban látom. Volt egy időszak, amikor több mint tízezer törzskönyvezett kölyök született egy évben, és mostanra azok nem törzskönyvezett utódai és keverékei, mondhatni, elárasztották az országot. A németjuhászok után ők képezik az állatmenhelyek legnépesebb csoportját.

– Néhány éve nagyon népszerű fajta volt a rottweiler, mára azonban „kiment a divatból”, amihez hozzájárult a kutyatámadásokról szóló negatív – szerintünk egyoldalú – médiakampány is. Az emberek minden nagyobb, fekete kutyáról azt hiszik, hogy rottweiler, és félnek tőle. Pedig minden kutyás tudja, hogy az állat nem támad ok nélkül. Csak olyan gazdáknak adjuk őket (szukákat csak ivartalanítva), akik nem akarnak tenyészteni, nem akarnak kiállításra járni, pusztán csak szeretni való társ kell nekik. A minap Ubullal sétáltam az utcán – árnyalja a képet Márti –, s odajött hozzám egy férfi, hogy szeretné fedeztetni vele a szukáját. Úri módon sikerült nemet mondanom neki…