A kutyák is tisztelik a rangsort és könnyen elfogadnak szabályokat

Minden rendes kutyagazda tudja, hogy a jól nevelt kutyákkal könnyen el lehet fogadtatni szabályokat. Három segítő mechanizmusra is támaszkodik ez a különös viselkedés. Az egyik pontosan az előbb már említett konfliktus-minimalizálás, ha következetesen rászólunk valamiért a kutyánkra, akkor előbb utóbb úgy csinálja, ahogyan szeretnénk. Tehát mondjuk mindig a bal vagy jobboldalunkon jön, megáll a járdaszélen, nem ugrik fel az asztalra. És ezért még különösebb dresszúrát vagy büntetést sem kell alkalmazni, elegendő, ha a kívánt viselkedést akár passzívan is, de elegendő gyakran végeztetjük. A kutyák is nagyon tisztelik a rangsort, különösen szófogadóak, ha következetes ember van felettük. A másik segítő mechanizmus a kutyák személyesrítus-követő tulajdonsága. Ha egy kutyával többször egymásután, azonos időben, azonos helyen, azonos módon hajtunk végre egy cselekvést akkor a kutyák nagyon hajlamosak ezt a saját kezdeményezésükre legközelebb is, hasonló formában elvégezni. A harmadik segítő mechanizmus a mintakövető viselkedés, az utánzás, ami a kutyáknál is jól kimutatható, de egy külön fejezetben foglalkozunk majd vele.

A családban nevelt kiskutya még életének kezdeti szakaszában rájön a konfliktus-minimalizálás szükségességére. Hiszen nem szabad a lakásban a dolgát végeznie, nem mehet ki, amikor szeretne, nem rághatja a cipőket és a szőnyeget, viszont még bíztatják is arra, hogy a labdáját vagy más játékát rágcsálja. Különböző akciókra serkentik, például hívja a gazda, és ha a hívásnak engedelmeskedik rendszerint meg is jutalmazza. Kérik tőle a pórázt, és ha odaviszi megintcsak jutalom a része. A fentiek alapján nyílvánvaló, hogy a sok lehetséges akció közül néhányat konfliktus, azaz valamilyen formában büntetés követ, míg más esetleg teljesen hasonló akciókért nem szólnak vagy éppen meg is jutalmazzák. A kutya nemcsak abban különbözik más állatoktól, hogy nagyon érdeklődik a gazdával együtt végezhető akciók iránt, hanem abban is, hogy a háziasítás során az emberhez hasonlóan, jelentősen kifejlődött az önszabályozása. Képes arra, hogy saját magát visszatartsa egy akció elvégzésétől. Egy kiskutyát nagyon könnyen meg lehet tanítani arra például, hogy etetéskor, bármennyire is éhes már, szépen várja meg, amíg az étel a táljába kerül és csak akkor kezdjen neki a falatozásnak, ha erre engedélyt kap. Ha idejekorán bevezetjük, elég a mohó kiskutyát kézzel visszatartani egyszer-kétszer, vagy hangosabban rászólni és az efféle szabály gyorsan kialakul. Genetikai adottsága a kutyának az, hogy a rangsorban feljebbvalónak ilyenkor engedelmeskedjen. Az utcán sokszor látni, hogy a vidáman ugrándozó, szaladgáló kutyák a járda szélén megállnak és néznek hátrafelé, hogy gazdájuktól az áthaladási engedélyt megkapják. Ha ezt sok éven át mindig így teszik, felnőtt korukban még a legkívánatosabb üldözhető társ, vagy cica sem fogja őket a szabály megszegésésre késztetni.

.............................

Az általános ismeretek és a néhány kísérlet alapján alátámaszt-hatónak látszik az az állítás, hogy a kutyák emberrel történő együttműködésében szerepet játszik a kutya kötődése, a szabálytanulás és bizonyos mértékig a problémafelismerés is. A legtöbb esetben persze az ember maga határozza meg a megoldandó feladatot és ebbe a kutyának nincsen beleszólása, de együttműködés csak akkor jöhet létre, ha ő is rájön arra, hogy mi is a valódi probléma. Nem tudom megállni, hogy itt ne mondjam el egy régi megfigyelésemet, amit még gyermekkoromban tettem, de annyira emlékezetes maradt, hogy máig is pontosan emlékszem rá, és éppen azt bizonyítja, hogy a kutyák mennyire jó feladatfelismerők. 1946-ban a Nemzeti Segély gyermeknyaraltatási akciójának keretében néhány nyári hétre Bugacra kerültem, egy módos parasztcsaládhoz. Volt ott rengeteg állat, marhák, disznók, birkák, lovak, libák, ami csak egy gazdaságban előfordul, velemkorú és idősebb gyerekek, rengeteg új és izgalmas élményben volt részem. Egy nap az asszonyok libafosztáshoz fogtak. Elkerítették a libákat és egyenként elkapva őket villámgyors, szakszerű mozdulatokkal végezték a tollgyűjtő műveleteket. A pucér egyedeket kiengedték és azok hamarosan csapatba gyűlve vártak társaikra hangos gágogás közepette. Volt vagy 200 liba. Késő délutánra már csak egy maradt és amikor megpróbálták elkapni megszökött és elvegyült a már kész libákkal. Az asszonyok kacagtak, próbálták megfogni, de nem sikerült, mert 200 másik szaladgált, vergődött, ugrált körülöttük. Én is ott álltam és néztem a hiábavaló próbálkozást majd hirtelen ötlettől hajtva felajánlottam, hogy Bogárral megfogom én. Bogár egy nagyon okos, szorgalmas puli volt, akivel nekem már igen jó munkakapcsolatom volt, sokszor őriztük együtt a birkákat. Beleegyeztek, szólítottam a pulit és elkezdtük zavarni az addigra már igencsak izgatottá váló lúdcsapatot. A puli egy percen belül elkapta a még tollas libát és leszorította a földre, amíg én oda nem érkeztem. Azt ugyan akkor én teljesen természetesnek vettem, mert előre szóltam a pulinak, hogy a tollas libát kell megfogni, de már akkor is meglepett az a szinte hihetelen hatékonyság, ahogyan a feladatot végrehajtotta. Egyetlen csupasz egyedet sem fogott meg, tehát nem próba-szerencse módszerrel dolgozott, hanem számomra akkor is, most is nyilvánvaló, hogy "tudta", mi a feladat.

.....................

A régebbi irodalomban sokszor olyanképpen magyarázták a vakvezető kutyák gazdáikkal történő együttműködését, hogy ez csupán a kondicionálás, tanítás eredménye. A kutya nem tesz mást, mint engedelmeskedik néhány parancsnak. Ez biztosan nincsen így, még a legegyszerűbb magyarázat szerint is a kutya bizonyos szabályokat követ, amelyek nem csupán társításos tanulás eredményei, mert nem kapcsolódnak szorosan a környezet meghatározott részéhez, ahogyan ezt képzelték. A saját megfigyeléseink azt mutatták és ezen igencsak meglepődtünk, hogy a vak gazdák sokszor megszidják a jól teljesítő kutyát és ez ennek ellenére is elvégzi munkáját. Egyik videofelvételünkön a következő jelenet látható. Egy nyári zápor után félig meddig már felszáradt a forgalmas utca, és elindul a gazda és a vezető kutya. Egy gyalogátkelő közepén még hatalmas víztócsa terpeszkedik. A kutya természetesen kikerüli ezt és nagy ívben elvezeti a vakot a tócsától. A gazda azonban nem érti, hogy mért kellett ilyen nagy és fölösleges kerülőt tenni, úgy érzi, hogy a kutya valamit rosszul csinált, megszidja és visszamegy a kutyával és megismétlik az átkelést. A kutya megint elkerüli a tócsát, újabb ezúttal erélyesebb szidás, újabb ismétlés, határozott parancsok, egyenesen előre. Szegény kutya ekkor már szót fogadott és szépen belementek a mély tócsába. A gazda persze azonnal rájött, hogy miről is volt szó és gyorsan bocsánatot kért és ölelgette a kutyát. Vagyis egy magatartáskutató szemlélete alapján kétszer megbüntette a helyes viselkedéséért és egyszer megjutalmazta a helytelenért. Izgatottan vártuk, hogy mi lesz a következő tócsánál. A kutya természetesen a szabályt tartotta meg, és ugyan aggodalmasan, de megint kikerülte a vizet. Nincsen egyszerűbb magyarázat ezekre a jelenségekre, mint az , hogy a kutyák képesek a feladatoknak legalábbis egyrészét felfogni, megérteni és viselkedésüket a feladat elvégzése érdekében alakítani. Ehhez hasonló jelenséget más állatok esetében nem ismerünk, leszámítva azt a néhány emberszabású majmot, amelyet egészen kicsi korától kezdve emberi, családi környezetben neveltek fel.