Drótszőrű német vizsla

a csokibundás vadászmester

Mindenekelőtt kezdjük azzal, hogy a köznapi értelemben német vizslaként ismert fajta tulajdonképpen csak egy a német vizslák népes táborából. Mellette találjuk a valószínűtlenül acélfényben pompázó weimari vizslát, mindjárt rövid és kevésbé ismert hosszú szőrű változatban, a selymes bundájú münsterlandi és kis münsterlandi vizslát, sőt a pudelpointert is. Ha azonban egyszerűen német vizslát említünk, akkor is beszélhetünk rövid-, szálkás- és drótszőrű változatról.

A német vizslák sokfélesége ellenére közös jellemzőjük, hogy mindnyájukat kiváló vadászkutyaként tartják számon. Ezúttal a drótszőrű német vizslával foglalkozunk behatóbban, amely hazánkban méltatlanul kevés figyelmet és ismertséget tudhat magáénak.

Porosz praktikum

Általában minden komoly vadászhagyományokkal rendelkező ország kitenyésztette a maga saját vadászkutyafajtáit, s csak valamilyen fatális tévedés eredménye lehet, ha ezek közt nem szerepel vizsla. Az ok rém egyszerű: a vizslák olyan mindenes vadászkutyák, amelyek erdőn, mezőn és vízben egyaránt kiválóan dolgoznak, és bizonyos speciális vadászati módszereket leszámítva (pl. kotorékozás), univerzális vadászkutyának számítanak. Hamar belátták ezt a németek is, szakítani szándékozván az angol stílusú apróvad-vadászat hagyományaival, ahol külön feladatra szakosodott négylábúak dolgoznak, szigorúan csak saját hatáskörükben.

Az angol metodika szerint a vadászathoz két kutya szükséges: a leendő zsákmányt először ugyebár meg kell találni – ezt a munkát a pointerek és szetterek látták el. Ezek a festő ecsetjére illő, gyönyörű kutyák szoborrá meredt pózban jelezték gazdájuknak a vad rejtőzködési helyét. A préda elejtését követően lépett színre a retriever, aki egy pincér eleganciájával szervírozta a lelőtt zsákmányt a vadászhoz. A németek praktikusan közelítették meg a kérdést: „Egy lövéshez két kutya...?!” Miért ne lehetne olyan kutyafajtát kitenyészteni, mely nemcsak több feladatot képes egyszerre ellátni, ezáltal több vadászati módszerhez használható, ugyanakkor szükséghelyzetben meg tud felelni olyan kihívásoknak is, melyek nem tartoznak szorosan a munkakörébe?

Már a XVII. században találhatók a német vizslára utaló nyomok. Ekkor még Dr. Hegewald irányításával folyt a szelekció és tenyésztés, de igazán a XIX. század végét jelölhetjük meg a német vizsla születésének időpontjaként. Ezidőtájt a különböző szőrváltozatok még „egymás mellett futottak”: a drótos csak később, az 1900-as évek után vált külön, a pudelpointer és a szálkásszőrű griffon jótékony hatásának köszönhetően.

A német precizitás és célszerűség természetesen mindvégig megfigyelhető volt a tenyésztés során, mely szigorúan a Solm herceg által megfogalmazott „Jót és szépet a vadászat számára! Teljesítménnyel a típushoz!” elv jegyében zajlott. Ez a fajta szelekciós szemlélet igen jó szolgálatot tett a német vizsla alaptulajdonságainak rögzítésében. Végeredményben elérték azt, amit célul tűztek ki: olyan sokoldalú mindenes vizslát, mely a legkülönbözőbb munkákat (mezei, erdei, vízi munka) azonos hatékonysággal és igen magas szinten képes elvégezni.

Tartalomhoz a forma

Mielőtt tovább lépnénk, egy kicsit gondoljuk át röviden azt a feladatkört, melynek meg kellett felelnie, így képet kapunk arról, hogy melyek azok a tényezők, amelyek a német vizsla nagyszerű képességeit alakították. Sokan azt gondolhatják, hogy a vadászat nem nagy „kunszt” egy kutya részéről, hiszen alapvetően ragadozó állat (gyöngytyúkot valószínűleg nehezebb volna apportírozásra tanítani). Nos, ez bizonyos értelemben igaz, ugyanakkor nem szabad szem elől téveszteni, hogy egy kutyafajta vadászati alkalmassága nemcsak az arra való hajlamból, hanem az emberrel való együttműködés képességétől, az ember céljainak megfelelő munkától is függ.

A vadászkutya elsődleges feladata, hogy adottságait, érzékeit teljes egészében a vadász szolgálatába állítsa. Gondoljuk csak végig, hogy mi minden játszódhat le egy kutyában a vadászat során. A kutya gazdájával egy mezőre érkezik. A levegő tele izgalmas illatokkal, állatok szagával. A gazda parancsot ad, mire a kutya szenvedélyes vadászösztönétől hajtva keresni kezdi a növényzetben megbúvó vadat. Egyszer csak szagot fog, és egész testében izgalmas borzongás fut végig: megvan hát! A kutya pontosan érzékeli, hogy hol lapul a fácán, és minden idegszálával koncentrálva, izmait pattanásig feszítve mozdulatlanságba dermed. Eddig a pontig tökéletes ragadozóként viselkedik. A természetben ez az a „kimerevített” pillanat, ami élet vagy halál kérdését határozza meg: ki hogyan és milyen gyorsan reagál?

A kutyának le kell tudnia küzdeni génjeiben kódolt vágyát, hogy üldözőbe vegye a prédát, hiszen ezzel éppen megakadályozná gazdáját annak elejtésében. Ehelyett megvárja, míg az idegek harcát végül a fácán adja föl, és felröppen a levegőbe. A vadász ekkor céloz és lő. A kutya nem zavarodhat össze a fülsüketítő dörrenéstől, figyelmét csakis a zsákmány kötheti le. Szerencsés esetben a lövés pontos, és a madár ernyedten hull a földre. Ekkor – gazdája parancsára – a kutya a zsákmány keresésére indul. Megint fellángol benne a ragadozó. Ágas-bogas, tüskés bozót, pengeéles nádszálak vagy jeges víz nem állhatja útját: mindenáron meg akarja találni a zsákmányt. Mikor rálel (rendszerint a gazdától biztos távolságban), ismét le kell tudni küzdenie ősi kísértését, hogy biztonságos helyre cipelje és teljes egészében birtokolja. Ehelyett szájába veszi, és bár érzi a vad illatát és ízét, mégis engedelmesen gazdájához viszi, majd addig tartja, amíg az el nem veszi tőle. Tulajdonképpen az ősi, kifinomult ragadozóösztönök magas szintű megélése, ugyanakkor ezek fegyelmezett megzabolázása teszi a vadászatot az egyik legnehezebb és legösszetettebb feladattá a kutya számára.

Emlékezzünk csak: „Teljesítménnyel a típushoz!” Hogy ez a kijelentés mennyire igaz, elég ha rápillantunk egy német vizslára. Arányos méretű – se túl kicsi, se túl nagy –, szikáran izmos fizikumú kutya, mely ennek köszönhetően rendkívül kitartó, és elég teherbíró ahhoz, hogy akár egész nap keresse a vadat. A drótosok ezen felül még talán egy árnyalattal robusztusabbak, „mackósabbak” is, ami cseppet sem rontja az összbenyomást, sőt… Ellenálló szervezetük mellett szálkás bundájuk is segíti őket abban, hogy végképp fittyet hányjanak az időjárás viszontagságainak. Itt meg kell jegyezni, hogy a rövidszőrű német vizsla viszont fedőszőre alatt finom pehelyszőr „szigeteléssel” is rendelkezik, mely a rövid szőrű fajtáknál igen ritka.

Bár mindkét típusról elmondható, hogy dinamikus, lendületes, agilis vadászkutya, mégsem tehető egyenlőségjel kettejük közé. A rövidszőrű rendkívül látványos, attraktív formában dolgozik, míg a drótos kissé nehézkesebb, megfontoltabb. Hallottam német vizslást, aki képletesen a rövidszőrűt telivérként, a drótszőrűt robusztus söröslóként aposztrofálta. Ez persze semmiképpen sem pejoratív megkülönböztetést jelent: egyszerűen arról van szó, hogy miként a telivér nem alkalmas nagy terhek kitartó vontatására, úgy a söröslő sem fogja megnyerni a galoppversenyt. Ott, ahol gyors és elegáns munkára van szükség (mezei munka), a rövid szőrű brillírozik, ahol viszont a megfontoltságot kell előtérbe helyezni (erdei munka), illetve a környezeti tényezőkkel való nagyobb ellenállás nehezítik a feladatot (téli, vízi munka), ott a drótosé a terep. Legyen azonban szó bármelyik változatról, mind a drótszőrű, mind a rövidszőrű német vizslák kimagaslóan stabil, kiegyensúlyozott idegrendszerrel rendelkeznek.

Szenvedélye a vadászat

A német vizsla vadászati értékét a korábban taglalt dolgok mellett leginkább az a fajta szenvedély adja, mely állandóan hajtja előre a munkája során. A német vizsla vadat akar találni, amihez igen kevés biztatást vár el gazdájától. Ha vadjárta területen mozog, jól megfigyelhetően átlényegül: szemében lángok gyúlnak, minden idegszálával koncentrál, és feszülten fürkészi a területet. Ez a belső tűz időnként igen önálló, sőt esetenként rámenős viselkedésre sarkallja, amit rendszerint konokságként, akaratosságként értékelnek, pedig pont ezen képességének köszönhetően ösztönösen tud önállóan kombinálni, és olyan nehéz feladatokat megoldani, melybe más fajtának „beletörik a bicskája”. Előfordult, hogy egy német vizsla gazdájával fogadásokat kötöttek arra, hogy kutyája nem fogja elhozni a sebzett vadat, miután az igen nagy távolságra (kb. 1-1,5 km) eltávolodott tőlük. A kutya még ilyen távolságból is állhatatosan felkutatta és elhozta az időközben kimúlt jószágot.

A német vizslák elhozási szenvedélyét példázza annak a kutyának az esete, melynek csodájára jártak a falubéliek, mivel állandóan a szomszédból „lízingelt” kacsákkal, sőt macskákal állított haza. Nem bántotta a jószágokat, csak átugrott a kerítésen, megfogott egyet, és boldogan hazavitte. Élő „apporttárgyainak” haja (illetve tolla) szála sem görbült, némi ijedségen kívül más bajuk nem esett. Olyan is megtörtént, hogy a kutya tökéletesen tudta, hogy a vadat nem találta el a lövés, és igen rövid keresés után visszatért gazdájához. A kétkedő vadász távcsöve aztán őt igazolta: már csak a sértetlen tapsifüles farokbojtját tudta követni, mielőtt végképp eltűnt a horizonton. A kutya semmiképpen sem tudta volna visszahozni, viszont teljesen feleslegesen fárad, ha a nyúl nyomát követve, hasztalanul tölti az idejét.

Mindebből látszik, hogy a német vizsla igen éles eszű, magas intelligenciával rendelkező fajta. Ez kiképzését bizonyos szempontból megkönnyíti, ugyanakkor tudni kell bánni a benne lángoló tűzzel ahhoz, hogy látványos eredményeket érjünk el vele. Érdekes, hogy bár a köztudatban a vizslák kandalló előtt filozofáló, szofisztikált lelkű bölcsészprofesszoroknak tűnnek, a gyakorlatban bizony más a helyzet, különösen a drótszőrű német vizslák esetében. Temperamentumuk időnként elragadja őket – ilyenkor a sarkunkra kell állni, és bizonyos fokú kényszer alkalmazásával, határozottan helyrerakni a kutyát. A ráhatásnak természetesen mindenkor igazodnia kell az adott egyed habitusához. Ennek szem előtt tartásával nem fogunk maradandó lelki törést okozni.

A német vizslák stabil idegrendszerének dicsérete, hogy a kiképzés hőskorában is nagyobb lelki trauma nélkül átvészelték az oktatást. Ezidőtájt főként „poroszos” elvek uralkodtak, és bizony senki nem kapott a szívéhez, ha egy-egy kutyába tisztán par-force, azaz kényszerítés útján – ami olykor nem nélkülözte az igen szélsőséges elemeket sem (pl. korall) – kellett „bele verni” a tananyagot. Ahogy egyre többet tudott meg az ember a kutyák viselkedéséről, a szemlélet és a módszerek persze átalakultak, finomodtak, de azt nem szabad elfelejteni, hogy a kutyakiképzés során vannak olyan feladatok, illetve célok, ahol bizonyos fokú kényszerítésre a kiképzés megfelelő szakaszában szükség van. Nem elég például, ha a vizsla akkor hozza vissza a zsákmányt, ha éppen kedve van. Egy-egy „elhagyott” zsákmány komoly vadászetikai és nem utolsósorban gazdasági kérdéseket vet föl. Nem engedhető meg az a luxus, hogy ha a kutya épp „nyűgös hangulatban van”, vonakodjék bemenni a hideg vízbe, vagy a tüskés bokrok közé. Tudnia kell, hogy a feladat elől nincs kibúvó: a zsákmányt mindenáron meg kell találnia, és gazdájához vinnie. Mindent egybevetve tehát a német vizsla kiképzésénél következetesen egyértelművé kell tenni a kutya számára, hogy pontosan mi a fehér és a fekete. Ebben az esetben fantasztikus teljesítményű és igen fegyelmezett társ válik belőle.

„Vizslaság” fél egészség

A céltudatos és szigorú tenyésztésnek – ami szerencsére napjainkban is jellemző –, valamint kevésbé divatos mivoltának köszönhetően a drótszőrű német vizsla nemcsak mentálisan, de fizikailag is igen egészséges fajta. Jellemző betegségét jószerével nem találni, az idegrendszeri problémákkal küszködő német vizsla pedig igen-igen ritka. Bár jó szívvel inkább vadászember mellé ajánlható, mert csodálatos képességeit ott tudja igazán kamatoztatni, de hobbikutyaként is bizonyított, ám ez esetben rendkívüli mozgásigényét mindenképp rendszeresen ki kell elégíteni. Mivel a drótos jól bírja az időjárás viszontagságait, kertben is nyugodt szívvel tartható, de ügyelni kell arra, hogy ekkor is megkapja azt a figyelmet és szeretetet, ami megilleti. A családban rendkívül ragaszkodó, kedves kutyaként viselkedik, de ha elhanyagolják, bizony leleményesen talál magának olyan időtöltést, mely hosszú távon nem lesz gazdája kedvére (pl. rendszeres szökés).

A korábban vázolt okokból gyengekezű, akaratgyenge embernek semmiképpen sem ajánlott a fajta, mivel ilyenkor előbb-utóbb felülkerekedik önállósága, ami megnehezíti a vele való együttélést. Bármilyen aktív, lendületes mozgással járó kutyás sport (pl. agility, flyball, stb.) nagyszerű elfoglaltságot jelent számára, de akadnak más olyan munkakutya-feladatok is (pl. mentőkutyázás), ahol jó hasznát veszi kitűnő szimatának, keresőkészségének és dinamizmusának. Ezek mellett lelkes és kitartó kísérő lovaglás vagy kocogás alkalmával is. Összességében a drótszőrű német vizsla nagyszerű társa a természetet szerető, sportos életet élő, határozott jellemű embernek, akit nemcsak rabul ejt e gyönyörű fajta szépsége, hanem megfelelő irányba tudja terelni és kihasználni benne rejlő képességeket.