Drótos a vadászkutya...

Vissza-visszatérően olvashatunk a drótszőrű magyar vizsla veszélyeztetettségéről, szélsőséges vélemények szerint a kipusztuláshoz közeli állapotáról szóló írásokat.

Különösen fontos ezen vélemények megvitatása, az okok feltárása, mert az EU.-ban e fajta is, mint hungarikum szerepelhetne és öregbíthetné hazánk vadászati értékeit, kultúráját és hagyományait.

Jelen cikkben olyan problémák feltárására törekszem, amelyekkel nem, vagy csak ritkán foglalkoznak szakemberek vagy akár laikusok is.

A fajtát valójában az 1940-es években kezdték kialakítani azon megfontolásból, hogy egy kifejezetten munkakutya legyen a vadászok kezében. Konkrétan Vasas József 1942, március 27.-én a Magyar Vizsla Szakosztály ülésén indítványozta a fajta kitenyésztését, aminek jelentős ellenző tábora volt, de az ötlet végül is nem került elvetésre.

A tenyésztői munka sok pozitívuma mellett természetesen kudarcok is érték a kísérletező tenyésztőket. Nemzetközi elismertséget az FCI.-nél 1966-ban kapta meg a fajta.

A drótszőrű magyar vizsla külleme a mai napig nem homogenizálódott, legtöbb problémát a szőrzet stabilizálása jelenti. Viszonylag sok egyednél jelentkezik a világos szemszín, a kívánatosnál kisebb termet, fogazati hiányosságok. A felsorolt gondok ellenére a fajta szerencséje, hogy tenyésztésében nem számottevő szempont a divat, így kevésbé van kitéve a „szaporítók” kényének-kedvének. A népszerűség hiányának hátránya is van, például az értékesítési piac beszűkülése.

A drótszőrű vizsla tenyésztésével elsősorban a vadászok és a vadászattal szimpatizánsok foglalkoznak. Hozzá kell tenni, hogy vadászok esetében jelentős mértékben „papír nélküli tenyésztésről” beszélhetünk csupán. A fajta minősége szempontjából ez sajnos felbecsülhetetlen károkat okoz, mivel az egyedek nyilvántartása ilyen körülmények között szinte lehetetlen.

Miért van ez így? Adódik a kérdés!

A válasz nagyon egyszerű és kézen fekvő. Hazánkban a fajták rendeltetésétől független szépség kiállítás centrikusság uralkodik, ami egyben eldönti a küllem elsődlegességét minden, talán sokkal értékesebb és fontosabb kívánalommal szemben. Ez önmagában nem jelentene problémát akkor, ha a használati fajták esetében a kiállításokon elért eredmények nem, vagy csak minimális mértékben számítanának a tenyészállat minősítésben. Ma ez sajnos elérhetetlen álomnak tűnik csupán. Amíg ezen a téren gyökeres változás nincs, ne várjunk csodára!

A vadászok zöme nem mutat érdeklődést – még a mostani térítés mentes részvétel ellenére sem- a kiállítások iránt, így az egyedek jelentős része nem is kerül bemutatásra. Ezért számos kiváló drótos vizslánk soha nem kerül a „hivatalos” tenyésztésbe.

A vadászok logikáját követve, ha nem visszük kiállításra a kutyát, minek a származási lap? Ezzel elérkeztünk ismét egy fontos kérdéshez.

Miért jó az, ha van származást igazoló okmánya a kutyának?

A korrekt, államilag elismert törzskönyvi nyilvántartás fontosságát senki nem vonhatja kétségbe. Ennek hiányában hosszú távon kizárt a fajta örökletes tulajdonságainak megóvása, esetleg javítása. A tenyésztési adatok ismerete biztosítja a fajta folyamatos javulásának, illetve stabilizálásának lehetőségét.

Az viszont szintén igaz, hogy a származási lapok kiváltása indokolatlanul sokba kerül, így „természetes” az alom bejelentésének elmulasztása. Mára kialakult egy trend, miszerint a jövendő kutya tulajdonostól megkérdezi a „tenyésztő”, hogy papírral vagy anélkül kívánja a kölyköt megvásárolni? Ezt nem lenne szabad hagyni főleg olyan fajtáknál, ahol kicsi a populáció és a rokon tenyésztésből eredő degenerálódás lehetősége fokozottan fennáll. Tenyésztési nyilvántartás nélkül a kontroll elmarad, ami a fajta leromlásához vezethet. Utolsónak említek még egy okot, ami legalább annyira fontos mint a többi felsorolt. Ez a teljesítmény vizsgálat, illetve a vizsgák lebonyolításának menete.

A vizsgákat a származási lap meglétéhez kötötték korábban, aminek egyenes következménye, hogy a gyakorlati vadászatokon aktív, de származási okmányok nélküli vadászkutyák elesnek a vizsgázás lehetőségétől.

A veszélyeztetett drótszőrű magyar vizsla esetében (de más fajtáknál is) áttörésnek számít az 1996. évi LV. törvény és végrehajtási rendeletei, melyekben többek között arról rendelkezik a jogalkotó, hogy származási lap nélküli egyedek is részt vehetnek a vadászkutya alkalmassági vizsgákon. Az Országos Magyar Vadászkamara kinológiai szakbizottsága 1998-ban, megalakulását követően felkarolta ezt a lehetőséget és hozzá kezdett a vizsgák tematikájának kidolgozásához és lebonyolításuk szervezéséhez. Ennek érdekében külön bírói testületet hozott létre, elsősorban vadászati szakemberek bevonásával. Az eltelt idő alatt számokkal bizonyítható, hogy ez a munka nem volt hiábavaló. A törvény úgy rendelkezik, hogy 2002. március 01-je után vadászaton csak vizsgázott vadászkutya vehet részt.

Az elmúlt időszakban a kamara szervezésében országosan összesen 3739 vadászkutya vizsgázott. A résztvevő kutyák százalékosos megoszlása a következő képen alakult: 32% törzskönyvezett, 68% nem.

Vizsgáljuk meg hogyan érintette ez a rendelkezés a drótszőrű magyar vizsla állományt?

A MEOE pillanatnyi nyilvántartása szerint a populáció nagysága nem állapítható meg pontosan sem összességében, sem a használatra számításba vehető egyedek tekintetében. Azonban egy hozzávetőleges értékkel számolhatunk. Még inkább vonatkozik ez a nyilvántartásban nem szereplő, de fajtatiszta egyedekre. Ezek ismeretében hozzávetőlegesen a drótszőrű magyar vizsla állomány nagysága 7 – 800 db-ra tehető abban a kategóriában, amely vizsgára érett korban van. (1 – 9 éves kor). Arra, hogy ebből hány kutya rendelkezik korábbról valamilyen munka vizsgával nincs adatunk. Az azonban a kamarai nyilvántartásból jól követhető, hogy 1998 és 2003 között mennyi a vizsgázott kutyák száma megyénként és országos összesítésben. Ennek ismeretében 750 vizsgára bocsátható egyedből 244 drótszőrű magyar vizsla tett vadászkutya alkalmassági vizsgát. Ebből törzskönyvezett 112 db, nyilvántartásban nem szereplő 132 db. Ez utóbbi adat nem elhanyagolható mennyiséget képvisel, ami a fajta szempontjából azt jelenti, hogy 132 olyan kutya létére derült fény, ami eddig rejtve maradt és a populációban nem szerepelt. Ezek az egyedek ma már regisztrációs számuk alapján folyamatosan a vadászok látó mezejében vannak. Pontosan lehet tudni további sorsukat. A kamarai nyilvántartási rendszer alapját képezi a származási lappal nem rendelkező egyedek regisztrálása is. A megyei kinológusok ezen kutyák regisztrációs számát fülbe tetoválják. Ennek alapján meghatározható a vizsga időpontja és a vizsgáztató megye is.

Érdemes elemezni a drótos állomány alakulását a vizsgák tükrében területi megoszlásuk alapján. Baranya és Zala megyében nem vizsgázott kutya. A legtöbb Heves megyében vett részt, 56 db ebből 22 törzskönyvezett, 34 regisztrált. Borsod-megyében 33 db (10+23), Szabolcs – Szatmár – Bereg megyében 21 (9+12) db. A többi megyében 1 – 16 db-os megoszlásban jelentkeztek vizsgára.

Az állomány „javítása” érdekében a közelmúltban újból felmerült a drótszőrű német vizsla tenyésztésbe vonása. Ez véleményem szerint sokat rontana a pillanatnyilag stagnáló, sőt inkább javuló állományon.

Azon azonban joggal el kellene gondolkodni, hogy az újonnan megismert és most már nyomon követhető 132 db regisztrált kutyából van-e olyan, amelyik megfelelő kontroll mellett bevonható lenne a tenyésztésbe.

Meggyőződésem, hogy ez az út az, amelyen járva nem tennénk ki a fajtát olyan veszélynek, hogy sárga német vizslát állítanánk elő. Kötelességünk mindenkor követni a fajta megálmodóinak elképzeléseit, miszerint a drótszőrű magyar vizslának nem szabad jelentősen eltérni az ősi rövidszőrű magyar vizsla jellegétől, sem habitusában sem belső tulajdonságaiban!

A bemutatott adatok arra utalnak, hogy sokan foglalkozunk ezzel a magyar vizslával és sokan akarjuk látni a vadászatokon e kiváló fajta egyedeit. A vadászati szakemberek és tenyésztők nem csak beszélnek, hanem tesznek is a fajta fennmaradásának érdekébe. Törekedni kell arra, hogy minél kedvezőbb feltételekkel tudjunk tenyészteni és végre el kell jutni az egységes szemlélet kialakításához, ami egyedüli biztosítéka lehet e fajta hosszú ideig tartó fennmaradásának.