Kutyatartás = Felelôsség?

MUNKAHELYI KUTYANAP:

Egyre több amerikai vállalat engedi meg dolgozóinak, hogy háziállataikat magukkal vigyék a munkahelyükre. Egyes high-tech cégek – a munkaerôhiány miatt – már odáig mentek, hogy megtérítik dolgozóiknak az állatorvosi költségeket is. Mi több, június 23-án, az Egyesült Államok egész terültén akciónapot tartanak ezzel a mottóval: „Take Your Dog to Work Day” (Vidd magaddal munkahelyedre a kutyádat!).
(MTI)

Az ember a kutya legrosszabb barátja, olvastam egy hetilapban. Találó megállapítás. A balesetekkel foglalkozó összeállításunk következô részében az ember, a tenyésztô és a gazda felelôsségével foglalkozunk.

     A kialakult helyzetért mindenki felelôs, egyvalakit kivéve. Ez pedig maga a támadás elkövetôje, a kutya. Felelôs ellenben a tulajdonos, a tenyésztô, a törzskönyvezô szervezet, sôt sokszor az áldozat is, és végsô soron a kutyázás terén évtizedek óta érlelôdô, mára robbanással fenyegetô helyzet. Ha sorba vesszük az érintettek szerepét a támadásokban, érthetôvé válik a fenti vélekedés.
     A tulajdonos az, aki kölyökkora óta tartva és nevelve az állatot kialakította annak jellemét. Azért választotta magának, mert világos elképzelése volt a kutya által ellátandó feladatról. A vásárlás elôtt megismerte az adott fajta speciális igényeit a gondozás és nevelés terén, s felkészült az eb tartására. Megfelelôen elkerített helyen tartotta, valamint a kívánalmak szerint etette és szállásolta el. Már fiatal korban megkezdte az állat képzését, így mindig kontrollálni tudta kedvencét. Naponta sétáltatta, futtatta a kutyát, hogy levezesse annak energiáit. Nemcsak etetéskor érintkezett az ebbel, de rendszeresen játszott is vele. Sokszor vitte idegen közegbe, hogy az állat megtanulja kezelni a váratlan helyzeteket. Így találkozhatott más emberekkel is gazdáin kívül, s gyakran barátkozhatott, játszhatott más kutyákkal.
     Nos ez az, ami biztosan nem történt meg a támadások fôszereplôivel. Ellenben szinte mindig megkötve vagy bezárva tartották ôket, amit indokolatlan büntetésnek érezhettek. Esetleg olyan kerítés mögött voltak, amely egy közepes fizikumú baromfit sem lett volna képes visszatartani. Az is valószínû, hogy sohasem jártak a kerten kívül, sohasem találkoztak idegen személyekkel vagy kutyákkal. Nem tanulták meg, hogyan reagáljanak a mindennapi helyzetekre, egyszóval nem szocializálták ôket. Etetésüket, gondozásukat nem megfelelôen oldották meg, sôt gyakran elhanyagolták. Gyakran verhették, bántalmazhatták ôket, miáltal az emberben már nem egy felsôbbrendû lényt, hanem kínzójukat, egy lehetséges áldozatot láttak. Az elsô, akire támadtak, legtöbbször saját gazdájuk vagy egy családtag volt. A tragédiát sokszor egy váratlan, számukra ismeretlen zajhatás, például egy gyermek sivalkodása váltotta ki. Mivel a képzetlen kutyák ezt fenyegetésként értékelték, azonnal támadtak…
     A tulajdonosok nagy része sajnos ötletszerûen választ magának kutyát. Sejtelmük sincs az állat felelôsségteljes tartásához minimálisan szükséges tudnivalókról, kívánalmakról. Még egy turmixgéphez is többoldalas használati utasítást adnak a boltban, ám a kutyához legtöbbször nem mellékelnek ilyet. S itt következik a tenyésztôk felelôssége. A mai Magyarországon többségben vannak a szaporítók, „kutyagyárosok”. Ezek az emberek megélhetési szándékkal tartják kutyáikat, s egyetlen céljuk a szaporulat értékesítése. Válogatás nélkül mindenkit rábeszélnek olyan fajták tartására, amelyekhez pedig komoly tárgyi és szellemi felkészülés lenne szükséges. Esetleg olyan embernek is eladják kutyáikat, aki habitusa, jelleme miatt teljesen alkalmatlan az ebtartásra. A darabszámra szaporítók ráadásul nem törôdnek olyan fontos jellemzôk megôrzésével, mint a korrekt fizikum és a kiegyensúlyozott idegrendszer. A náluk született ebek ezért sokszor szinte nyomorékok, s ami még veszélyesebb, labilis idegrendszerûek.
     Itt következik a törzskönyvezô szervezet felelôssége. A tenyésztés elsôdleges célja az egészséges, jó küllemû és idegrendszerû egyedek reprodukálása, az adott fajta minôségének fejlesztése. Ez azonban csak papíron van így hazánkban. A hivatalosan nonprofit társadalmi kutyás szervezet, a MEOE valójában kôkemény gazdasági érdekcsoportosulássá alakult. Célja a – már csak nevükben – fajtatiszta szaporulatok felduzzasztása, mivel bevételének legnagyobb része a kiállított törzskönyvekbôl származik. A kutyalétszám emelkedése jótékony hatással van a másik anyagi forrásra, a kiállítások nevezési létszámára is. A kutyákat ezért kontroll nélkül engedi szaporodni, s gyakorlatilag teljesen hiányzik a tenyészminôsítés és szelekció.
     Az áldozat felelôssége a kutyatámadások egy részében fedezhetô csak fel. Egy hetek, hónapok óta az adott személy által a biztonságosnak hitt kerítés mögött tartott kutya hergelése kiváltott már nem egy tragédiát. Részben ez is a tulajdonos felelôssége, hiszen az ebet olyan kerítés mögött kellene tartani, ahonnan semmilyen körülmények között nem képes kitörni. Más kérdés a gazda otthonába behatoló bûnözô ártalmatlanítása, bár ebben a helyzetben nálunk inkább a kutya fizet az életével.
     A fenti összegzés aligha képes megnyugtatni az átlagpolgárokat. ôk csak azt látják, hogy az ember legjobb barátjából vérengzô, gyilkos bestia lett. Többségükben a kutyáról egy pozitív, bár meglehetôsen felszínes kép élt egészen a legutóbbi idôkig. Ezt erôsítették a különbözô filmek, TV-sorozatok is. Tulajdonképpen ez is így volt rendjén, ám ez a fajta tudatlanság sok veszélyt rejt magában. Az emberek nagy része ugyanis nem tudja, hogyan kell viselkednie egy idegen kutyával szemben.
     Hadd mondjak el valamit éppen ezen a helyen. Olyan eset, hogy az utcán békésen sétáló emberre kutya támadjon, szinte sohasem fordult elô. Az elmúlt hetek tragédiái is kivétel nélkül az állat tartózkodási helyén, bekerített portákon történtek. Legtöbbször saját gazdáik családtagjaira, sôt éppen gyermekekre támadtak, ami szintén a nevelés és szocializáció teljes hiányára és súlyos idegrendszeri torzulásokra utal.
     Sokan talán már a korábban – teljesen szakszerûtlenül – fajtákra lebontott „veszélyes kutya” fogalmát is elfeledték. Hiszen Pit Bull és más „harci kutyák” szóba sem kerültek évek óta, jól ismert és népszerû fajták viszont igen. Német juhász, kaukázusi, rottweiler a legújabb közellenség. Lehet, hogy a négy évvel ezelôtti logika alapján most ezeket tiltják majd be? A Pit Bull-törvény után lesz rottweiler-törvény és kaukázusi-rendelet is? Eszembe jut egy 1987-es amerikai TV-mûsorban elhangzott mondat: „A veszélyes kutya évek óta visszatérô témája a sajtónak, s ezt rendre rá is húzzák valamelyik fajtára. Tegnap a dobermann volt a sláger, ma a Pit Bull van terítéken. Holnap talán a rottweilert akarják majd keresztre feszíteni?”.
     Akkor mi a megoldás? A kutyatenyésztés európai mintán alapuló megszabályozása. Ezt a célt szolgálja a 64/1998. sz. rendelet, amely a különbözô fajták tenyésztését a felelôs fajtaszervezetek, vagyis a hozzáértô rajongók kezébe adja. Ennek következtében a fajtatiszta kutyaszaporulat néhány éven belül egészséges mértékûre esik majd vissza. A fajtaszervezetek szelektálják az állományt minôségi szempontból, de a tenyésztôket is ellenôrzik a tartási körülmények és gondosság tekintetében. Összefogják a kutyatulajdonosokat, képezik és ösztönzik ôket a felelôs ebtartásra.
     Sokan kérdezik: vajon miért tulajdonítok ekkora hangsúlyt a tenyésztésnek és a tenyésztôknek? Mert a tenyésztés elszabadulása és egészségtelen elburjánzása vezetett ide.
     Más kérdés, bár részben ide kapcsolódik a kóbor kutyák esete. E szerencsétlen állatok egy része maga is fajtatiszta, vagy ilyen szülôktôl származik. Velük azonban az állatvédelmi szervezeteknek kell foglalkozni. A kutyatámadások elkövetôi viszont „gazdás”, jellemzôen fajtatiszta ebek voltak, s ezen a helyzeten csak a felelôs tenyésztô szervezetek, vagyis mi magunk vagyunk képesek változtatni