FAJTABEMUTATÓ

A terrierek királya
Az airedale

Az airedale terrier középnagy, sportos, temperamentumos, állandóan vidám és vállalkozószellemű kutya. Szőrzete drótos, durva tapintású, enyhén hullámos, fekete, fényes nyereggel és vörösesbarna szőrzettel a fejen, mellkason és a végtagokon. Az airedale terrier nem vedlik, de szőrzetét rendszeresen trimmelni kell. Ideális családi kutya, szereti és igényli a nagy sétákat, az időjárás minőségétől függetlenül. Kiválóan alkalmas munkakutyának, kiképzéstől függően lehet kiváló vadászkutya, vakvezető vagy akár szánhúzó is. Viszonylag későn érő típus, kb. kétéves korára válik csak igazán felnőtté. Ifjúkorában különösen szükség van kutyánk nagyvonalú, de konzekvens nevelésére, ugyanis az airedale terrier, megejtő báját és intelligenciáját bevetve, szívesen próbálja keresztülvinni saját elképzeléseit. Viszonylag egészséges fajta, akár 12-13 évig is hűséges kísérője gazdájának.

Az airedale a terrierek legnagyobbika – a terrierek királya – a maga  58 centiméteres marmagasságával. Jó 100 évvel ezelőtt, az angliai Yorkshire grófságban alakították ki az ott megtalálható kutyákból, célzott válogatással, hogy a környék sajátosságaiból fakadó feladatok elvégzésére alkalmas fajtát teremtsenek. Az airedale terrier ma is meglévő sokoldalúságát, hajlamait könnyebben megérthetjük, ha ismerjük a korabeli tenyészcélokat.

Yorkshire grófság Aire folyója a 700 méter magas, legelőkkel tarkított Pennine hegységben ered, s egy szénben gazdag iparvidéken, az Aire völgyében folyik tovább, hogy az Ouse-ba torkolljon, utolsó 60 kilométerén hajózhatóvá szélesedve. Az itt élő bányászoknak, vadászoknak, farmereknek és állatkereskedőknek olyan egyszerű, kemény, ügyes és sokoldalú kutyára volt szükségük, melyet nyugodtan alkalmazhattak bármilyen célra, mely egyaránt volt kiváló vadász vízen és szárazon, a fácán mellett megfogta a patkányt is vagy akár képes volt marhát terelni. A környék korabeli kutyái persze még nem rendelkeztek egységes külsővel. A fajta kialakítása során valószínűleg felhasználták többek között az otterhoundot, a bullterriert, az Old English terriert, sőt talán a gordon szettert is, utóbbit a szőrszín és az apportkészség javítására. Idővel az Aire völgyében egyre egységesebb lett a kutyaállomány, s a kialakulóban lévő, sokoldalú és megbízható új fajta egyre távolabbi tájakon is támogatókra talált. Munkakutya mivolta miatt hívták egyszerűen „working terriernek” is vagy a kisméretű, de akkoriban szintén dolgozó yorkshire terrierhez hasonlóan „waterside terriernek.” A grófságban fekvő Bingley városának nevét is viselte egy ideig a fajta, majd elsőként 1878-ban dr. Gordon Stadles bíró nevezte airedale terriernek. 1881-ben Shaw író és kinológus a következőket írja egyik könyvében: „Az airedale terrier az Aire völgyében fekvő települések univerzális kutyája. A vízivadak minden fajtájára használják, de hasznos segítsége a csapdát állító orvvadászoknak is, hiszen parancsra, minden hang nélkül kutatja át a sövényeket és bozótosokat, hogy a meglapuló nyulakat a hálókba hajtsa.”

1957-ig az volt az általános nézet, hogy az első kutyakiállítást 1859-ben tartották Newcastle-on-Tyne-ban. További kutatások azonban kiderítették, hogy e kiállítást már egy jó évtizeddel korábban megelőzte a szintén angol Clevelandbeli show, ahol terriereket, társasági (toy) kutyákat és spánieleket mutattak be. Az 1840-es években több kiállítást is rendeztek ugyanezen fajtáknak, s akkoriban gyakran előfordult, hogy a kiállítást követően a terrierek gazdái még egy patkányfogó versenyen is részt vettek aznap kutyáikkal. Az első champion kiállítást Birminghamben tartották 1859 decemberében, egyelőre csak vadászkutyáknak. A következő években azonban már terrierek is indulhattak. A hamar népszerűvé váló kiállításokon minden kutyatulajdonos részt vehetett, nem volt még semmilyen irányító szervezet, így a helyzet olykor felettébb kaotikussá vált. 1873-ban végre megalapítják az Angol kennel Clubot és megnyitják a törzskönyvet. Az első kötet a maga 600 oldalával 4027 kutyát regisztrál, de ebben még hiába keressük az airedale terrier nevet. A fajta korabeli példányai ekkor még a drótszőrű terrierek egyikeként szerepelnek a „non-sporting” csoportban. (A másik csoport ekkor a „sporting” kategória.) A következő kötetben már megtalálható az önálló terrier csoport is. A „sporting” szó jelen esetben a vadászatot jelöli, ezért is furcsa, hogy a terrierek kezdetben miért a „nem vadászó” kategóriában szerepeltek.

Az Aire völgyében 1864-ben tartották az első kutyakiállítást, a Kheighly Agricultural Show keretében, külön osztállyal a „broken-haired” terriereknek. Itt szerepelt az airedale terrier is, ekkor még waterside terrier néven. 1879-ben már a Bingley terrier elnevezés is előfordul. Ebben az évben egy elismert szaktekintély, Hugh Dalziel bírál Bingley város kiállításán, e ezt követően egy igen kiváló Bingley terrierről tudósít. Publikációja felkelti a fajta iránti általános érdeklődést. A fajta addigi rajongói pedig azért protestálnak, hogy Bingley városát ismerjék el a fajta származási helyeként. Egy évvel korábban bírál a városban dr. Gordon Stables, s használja a kiállítást követő beszámolójában az airedale terrier nevet. Az ezt követő néhány évben még több elnevezés használatos, a Kennel Club 1886-tól jegyzi törzskönyvében airedale terrierként a fajtát.

A korabeli kiállítási sztárok és tenyészkutyák közül érdemes megjegyezni Airedale Jerry nevét, ez a kan ugyanis Ich. Warland Ditton keresztül közvetlenül megtalálható számtalan mai vonalban. A fajta Ádámja igazából Jerry apja, Rattler, de fia nála is nagyobb hírnévre tesz szert. Egy 1913-as leírás szerint Jerry nagy, erős csontozatú kutya volt, hosszú, típusos fejjel és igazán kemény, drótos szőrzettel. Jerry volt Ch. Cholmondeley Briar apja, annak a kutyának, akiről az első fajtaleírást készítették. Briar 170 első díjat  nyert kiállítási karrierje során, melyet hat hónaposan kezdett. ő nyerte a fajta első CC (challange certificate) címét.

Az igazi airedale terrier napjainkban is kiváló, látványos show-kutya. A sikerhez azonban nem elég egy viszonylag jó anatómiájú kutya: azt tökéletesen is kell felkészíteni és bemutatni. A szőrzet trimmelését, felkészítését illetően először kérjünk segítséget kutyánk tenyésztőjétől, hiszen a kutyakozmetika, a „grooming” külön szakma, sőt mondhatni művészet. A kiállítási siker másik igen fontos tényezője a kutya bemutatás a ringben, a handling. Egy anatómiailag tökéletes, jól trimmelt kutya kétségtelenül pozitív benyomást kelt a bíróban, de győztes csak az a kutya lehet, melynek felvezetője kutyája előnyeit a kellő pillanatban és a kellő hangsúllyal tudja bemutatni, kiemelni. Ezért kutyánkat már kölyökkorától szoktassuk hozzá, nyugodtan eltűrje, ha megérintjük, megfogjuk, hogy ezáltal a kiállításon a legelőnyösebb pózba segíthessük. Nem olyan ördöngős dolog, hogy otthon, például trimmelés közben az asztalon néhány pillanatra beállítsuk kutyánkat. A kutya abban a pózban mutatja magát a legjobban, melyet magától vesz fel, a handlingnek tehát ezt a természetes pózt kell elősegítenie. Ugyanígy a mozgást is gyakorolnunk kell. Minden kutya más-más tempóban mozog a legszebben: nekünk kell kitapasztalnunk, kutyánk mozgása mikor igazán szabad és tértölelő.

Az Amerikai Egyesült Államokban már igen korán, az 1870-s évek végén megérkezett az első airedale terrier, ráadásul nem is akármilyen példány! Bruce, akit a jól ismert yorkshire-i kutyás, C.H. Mason vitt az Államokba, Ch. Brush apja, Bess nagypapája, aki nem más, mint Airedale Jerry anyja. Bruce kiállításokon is szépen szerepelt, 1881-ben egy New Yorkban rendezett show-n nyert első díjat a drótszőrű terrierek osztályában.

Napjainkban Amerikában az egyes fajták munkaversenyei szinte ugyanolyan nagy nyilvánosságot kapnak, mint a kiállítások. Az Airedale Terrier Club of America is megalapította saját sportbizottságát 1985-ben, s azóta folyamatosan rendeznek vadászversenyeket. Érdekes, hogy az amerikaiak nagy hangsúlyt fektetnek a vízimunkára és szinte a retrieverekhez hasonlóan foglalkoznak a vadászó airedale terrierekkel. Stephan P. Gilbert, a sportbizottság létrehozója a new yorki Bowell kiadó „The New Airedale terrier” c. könyvében arra kéri az olvasót, hogy szenteljen nagy figyelmet a Chesapeake Bay retrievernek és az ír vízi spánielnek, hiszen az airedale terrier szinte e két fajtából tevődik össze. A vadászat mellett rendeznek engedelmes és ügyességi (obedience és agility) versenyeket is a fajta a számára. De ez nemcsak Amerikára, a kontinensre is jellemző. Németországban az airedale terrier kezdetben mint kiváló munkakutya vált népszerűvé, vég nélkül dicsérték kiváló őrző-védő és nyomkövető képességét. Németországban 1893-ban érkezett az első airedale terrier, egy évvel később a müncheni kiállításon már 8 példány szerepelt. Németországból származó airedale terriereket használtak Kínában szanitéc- és hírvivőkutyának az 1900-as években. Japánok is használták a fajtát a japán-orosz háborúban.

Az airedale terrier sokoldalú képességeit napjainkban családi kutyaként is kiválóan kamatoztatja, de sportkutyaként is sok örömet szerezhet gazdájának. Egy biztos, unatkozni nem lehet mellette, élénk, temperamentumos, tettrekész lénye mindig valami új feladatot kíván, egy airedale minden történésben részt kíván venni.