Gyógyító négylábúak
Akár tagadjuk, akár nem, az ember alapvetően nem tud, és talán nem is akar elszakadni attól az állatvilágtól, ahonnan maga is származik. Ha ezt a természetes kapcsolatot helyreállítjuk, minden esély megvan arra, hogy kibillent lelki békénk ismét egyensúlyba kerüljön. Szakavatott tudósoknak is az a véleménye, hogy az ember és az állat elválaszthatatlan társak. Ezt vallja igen sok neves orvos is, akik már belátták, hogy a különböző betegségek kezelésének sikere jelentősen függ a beteg lelki egyensúlyától. S mint ahogy amerikai és nyugat-európai kísérletek sora bizonyítja: ebben óriási szerepük lehet négylábú kedvenceinknek.
A vérnyomáscsökkentő négylábon érkezik
A betegségek kezelésében kardinális kérdés, hogy a betegnek van-e társa, akivel megoszthatja bánatát és örömét, aki enyhíti fájdalmát, és puszta létével értelmet ad további életének. De az is tény, hogy bizonyos életkor, vagy lelki beállítottság esetén valaki csak nehezen tud kapcsolatokat kialakítani, így ösztönösen az állatok felé fordul. Ki gondolná, hogy ezzel sokat tesz saját egészsége megóvásáért, visszaszerzéséért is? Nyugat-európai és amerikai kísérletek sorozata bizonyítja, hogy négylábú, vagy éppen kopoltyús társai segítségével sokan kerültek ki győztesen krónikus betegségeikből. Nem csak megfigyelések, hanem műszeres vizsgálatok is tanúsítják, hogy ha az ember ölében egy kutyát, vagy egy doromboló cicát tart, 20%-kal csökken a vérnyomása. Szellemi fogyatékosok esetében egy akvárium jelenléte drámai módon javított az ápoltak szociális viszonyán, és a kutyával rendelkező világtalanok esetében szinte ismeretlen fogalom a depresszió, vagy az öngyilkosság. Akármilyen hihetetlenül hangzik, az is bizonyított tény, hogy cukorbetegek esetében a vércukorszint beállítása, a szövődmények megelőzése is sokkal egyszerűbbé vált, amikor egy négylábú társ érkezett a házhoz.
Nyakukban vöröskereszt
Ki ne ismerné a látáscsökkent, illetve világtalan emberek pótolhatatlan társát: a vakvezető kutyát? A harmincas években az Amerikai Egyesült Államokban képezték ki az első ilyen négylábút, majd a szenátust meggyőzve állami támogatással olyan iskolát hoztak létre, ahol százával képezték ki az okosabbnál okosabb négylábúakat. Magyarországon a főváros peremkerületében, Csepelen tanítják ezeket a kutyákat, azonban itthon közel sem részesülnek akkora megbecsülésben, mint amit pótolhatatlan szerepükkel kiérdemeltek maguknak. Dr. Király Péter állatorvos, az Állatvédők Világszövetségének honi képviselője szerint nálunk olyan jogszabályok vannak érvényben, amelyek még azt is megakadályozzák, hogy a vakvezető kutya átléphesse a Vakok Állami Intézetének küszöbét...
Állatunk a fülünk
Az állatvédelmi tradíciókkal rendelkező Angliában már régóta alkalmazzák a kutyadoktorokat, akik az ápoltak otthonában töltik be gyógyító hivatásukat. Nemcsak a vakok szeme világát képesek pótolni, hanem a süket emberek életében is nélkülözhetetlen szerepet töltenek be. Ezeket a kutyákat úgy képezik ki, hogy a különféle hangokra reagáljanak. Csöngetésre képesek kinyitni az ajtót, ha forr a víz a teáskannában, akkor pedig a gazdihoz iramodnak és addig-addig nógatják a nózijukkal, amíg az el nem indul utánuk. Hasonlóképpen viselkednek, amikor megfő az aznapi ebéd. Arról nem is beszélve, hogy mérhetetlen szeretetükkel, ragaszkodásukkal megszépítik a fogyatékos ember mindennapjait.
Négylábú látogatók
Az állatok betegekre gyakorolt fantasztikus hatását a világ fejlettebb országaiban már régóta nem csak, hogy felismerték, hanem előszeretettel alkalmazzák is. A négylábú látogatók akár naponta ellátogatnak öregek otthonába, vagy – bár nálunk még szentségtörésnek tűnik – kórházak pavilonjaiba is. Angliában egész mozgalom indult ki azért, hogy négylábú barátaink jelenlétükkel segíthessék a betegek felépülését. 1983. óta a PAT (Pet As Therapy) állatterápiás mozgalom során közel 10.600 olyan cicát és kutyát regisztráltak, akikkel önkéntes gazdik járnak a különböző kórházakban, és látogatják meg a legkülönbözőbb korosztályú betegeket. A honi közhiedelemmel ellentétesen semmiféle higiéniai, vagy egyéb, az emberi egészségre káros hatás nem merült föl a négylábúak látogatása során. Sőt, a kutya- és macskadoktorok a betegek közmegelégedésére teljesítik feladataikat. A gyógyító négylábúak kiválasztásánál egyetlen szempont dominál: a szőrmók kiegyensúlyozott, emberbarát állat legyen.
Fajta, életkor, szőrszín, vagy szőrhossz nem befolyásoló tényező. S hogy kiknél van a négylábú doktoroknak a legnagyobb sikerük? Természetesen a gyerekek és az idősek körében.
Tabu
Persze, ez még közel sem jelenti azt, hogy a honi intézményeinkben is megvalósíthatóak lennének a négylábúak nevével fémjelzett terápiák. Oka a jogszabályokban, – na meg a téves felfogásokban keresendő. Dr. Király Péter állatorvos, aki szívügyének tartja nemcsak az állatvédelem, hanem az állatterápia kérdését is, a tavalyi esztendőben felkereste a vakok intézetét. Szeretett volna az egyik szobában kihelyezni egy terápiás cicát. A lakóknak semmi feladata nem lett volna, hiszen minden fajta ellátást, az etetést, a féregtelenítést Király doktor alapítványa végezte volna. A KÖJÁL területileg illetékes felelőse pillanatok alatt lelohasztotta az állatorvos lelkesedését. A fő indok az volt: egy olyan járványgóc, mint a macska, be nem teheti a lábát ilyen intézményekbe... Magyarországon az egészségügyi szervezetek vezetői még nem látták be ennek a világszerte elterjedt módszernek a jelentőségét. Pedig, startra – pontosabban gyógyításra kész – az első honi kiképzett terápiás kutya, Lilike is, aki a spánielek nemzetségéhez tartozik. Remek alkalmazkodóképességű, nagyon kedves intelligens. Főleg a kórházak nem fertőző osztályain fekvő kisbetegek szorongását tudná remekül oldani, ha ideiglenesen is, de viszsza tudná varázsolni a kicsik arcára a mosolyt. Mert ha valaki, akkor Lilike tudja, hogy mi az hogy betegség, vagy más fogyatékosság. őkelme ugyanis nagyot hall. Ennek ellenére a kiképzés során mintaszerűen viselkedett, és könnyedén elsajátította a feladatokat. Mindenesetre amíg a gyógyító kutyadoktor nem jut be a kórházak kisbetegeihez, addig az óvodák kicsinyei körében gyakorolja a gyerekekkel való bánásmódot. Mi pedig csak reménykedhetünk abban, hátha végre a „szakterületén” is kamatoztathatja nem mindennapi képességeit. |