Válaszok a kérdésekre

Mivel a fent említett cikkel kapcsolatban több e-mailt is kaptunk, szeretnénk összefoglalni röviden a mikrochipes rendszerrel kapcsolatban felmerült kérdéseket és a rájuk talált válaszokat.

Tudomásunk szerint a magyar állatvédők túlnyomó része jelenleg egyetért abban, hogy a mikrochip az egyetlen, jelenleg létező hatékony módszer a kóbor állatok azonosítására, gazdájuk és adataik nyilvántartására. Ez a rendszer már több országban működik; háziállatok, gazdasági tenyészállatok, sőt, halak esetében is sikeresen alkalmazták, alkalmazzák. "Mellékhatásai" teljesen elenyészőek gyakorlati haszna mellett.

A tévhitek:
- A beültetés és a mikrochip nagyon drága
- A chip ára, ahogy azt külföldi gyártók honlapjain láthatjuk, kb. 13 USD, vagyis kb. 3800 forint. Beültetéssel, importtal, stb. együtt valamivel több, viszont ez a költség egyszeri; későbbi karbantartást nem igényel, és külföldön bevett gyakorlat, hogyha más állatorvosi kezeléssel (oltás, ivartalanítás, stb.) együtt végeztetik el, akkor valamennyivel olcsóbb is. Annál azonban mindenképpen olcsóbb, mint röplapokat gyártani és napokig, hetekig időt és pénzt nem kímélve kajtatni egy elveszett állat után. Hogy a központi adatbank létrehozása és a hozzá megfelelő technikai apparátus kiépítése mennyibe kerül, arról egyelőre nincsenek adataink, de állami támogatottság esetében nem tartjuk megvalósíthatatlan feladatnak a rendszer bevezetését.

Ez egy kézi leolvasó-készülék

- A beültetés fájdalmas
- A chip beültetése, egyszerű, gyors, fájdalommentes és nem igényel altatást. Az állat csak egy injekciót kap a "vállai" közé; a legtöbb állat egyáltalán meg sem érzi.

- Annyi állat van; hogy kaphatna mindegyik saját, csak rá jellemző számot? Nem fordulhat elő, hogy az azonosító jel két állatnál ugyanaz lesz?
- A jelenlegi technológia lehetőségei szerint a chipek regeteg kiegészítő információt is hordoznak. Egy chip-szériában jelenleg 275 billió (!) azonosító szám felhasználása lehetséges; ezen kívül minden chip tartalmaz még különböző gyári azonosítási kódokat is. Az összes variációs lehetőséget egybevetve, több kód létezik, mint ahány kutya és macska van a világon.

- A legtöbb menhelyen és állatorvosi rendelőben nincs mikrochipleolvasó, így nem tudják azonosítani az állatokat
- Ez így van; egyelőre hazánkban még alig akad pár hely, ahol erre alkalmas berendezés lenne. Épp ezért az állatvédők szeretnék állami támogatással kiépíteni a leolvasórendszer-hálózatot. Az állatorvosi rendelőkben, gyepmesteri telepeken és menhelyeken kívül akár utcai leolvasókat is el lehetne helyezni, de ez még a jövő zenéje. A képen látható egy kis kézi leolvasó; ez egy női táskában is elfér és bárki beszerezheti.

- A chip kimerül, elhasználódik, és ki kell venni, ki kell cserélni
- A chipben nincs elem, vagy bármilyen áramforrás. Általában inaktív. Amikor a leolvasó áthalad fölötte, elég energiát juttat belé, hogy az azonosító szám leolvasható legyen. Mivel nincs benne elem, sem kivehető, elmozdítható részek, ezért nincs, ami kimerüljön, vagy tönkremenjen. A chip egy életre szól.

- Az én kutyám/cicám sosem megy ki a lakásból. Nincs szüksége mikrochipre.
- Gondoljunk csak bele, hányszor nem csukódik be a belökött ajtó, hányszor hagyhatja véletlenül nyitva valaki. Nem ritka, hogy az állat, ahol erre lehetőség van, kiesik az erkélyről, ellopják, vagy akármilyen katasztrófa esetén kimenekül a romba dőlt, égő, stb. házból. A chip mindenképpen jól jöhet.

- Az idegen tárgy behelyezése árthat az állat egészségének
- Állatorvosok hosszú évek óta használják ezt a rendszert. Kihaló állatfajtákba is ilyet ültetnek, hogy az utolsó egyedeket nyomon tudják követni. A chip a mai ismeretek szerint a lehető legbiztonságosabb. Bevonata olyan anyagból készül, ami a szervezetet nem irritálja, biológiailag nem bomlik le, nem deformálódik (verekedéskor sem) és nem mozdul el. Az első mikrochipeknél még fennállt az elmozdulás veszélye, de ezt mára már teljesen kiküszöbölték. Ha megfelelően történt a behelyezés, szinte kizárt, hogy a chip elmozduljon. Célszerű az állatokat a beültetés után 24 óráig nyugalomban tartani. Mivel a chip nem kerül be ténylegesen az állat szervezetébe, ezért nem is tud kilökődni, vagy más reakciót kiváltani. Kicsit morbid példával, úgy képzeljük el, mint egy csirkecombot - a bőr alá be tudunk nyúlni anélkül, hogy a húsba vágnánk; ezt minden háziasszony tudja. Ide helyezik a chipet; az állat nem is érzi, hogy ott van. Az olaszországi esetek, az izom általi körbenövés csak egy nem megfelelő behelyezés következménye lehetett; reméljük, hogy tanulnak majd belőle a magyar szakemberek.

A behelyezés állítólag nem fájdalmasabb, mint egy oltás

- A jeladó mikrochipeket laboratóriumokban próbálják ki számos kísérleti állaton
- Ez így van, ahogy azt a fotón is láthatjuk. Az operáció azonban nem fájdalmas, nem okoz az állatnak szenvedést, és semmilyen káros mellékhatása nincsen. Ha más területeken nem is, az állatgyógyászat ilyen eseteiben elkerülhetetlen, hogy állatokon próbálják ki az érdekükben kifejlesztett eljárásokat.

- Miért jobb a chip, mint a nyakörv, a biléta, a tetoválás?
- A tetoválás lekopik, a biléta és a nyakörv pedig az első, ami a kóbor állatok elvesztenek az első verekedés alkalmával, vagy a rossz szándékú emberek egyszerűen levesznek róluk. A chip bevezetésének kezdeti periódusában célszerű pl. egy tetovált M betűvel jelezni a kutyusokon, hogy chippel rendelkeznek. Így megkímélnék őket a fölösleges, leolvasókhoz való hurcolászástól. Reményeink szerint, mire az M lekopik, addigra már az lesz az általános, hogy a kutyákban, cicákban chip van.

Az, hogy Olaszországban nem vált be a chiprendszer, az feltehetőleg annak a jele, hogy a rendszer nem volt eléggé előkészítve, a beültetések között több, nem megfelelően végzett chip-behelyezés volt, és az adatbank és leolvasórendszer sem volt megfelelően kiépítve. Reméljük, hogy mi nem esünk hasonló hibákba, és a program megfelelő támogatást és nyilvánosságot kap arra, hogy mindannyiunk érdekében egy jól szervezett, összehangolt, átgondolt, állataink érdekeit szolgáló rendszert tudjunk kiépíteni.

Megkérdeztük...

Mivel előző cikkünk az állatok mikrochipes megjelöléséről nagy port kavart, és több e-mail érkezett a témában, úgy döntöttünk, hogy megkérdezünk egy szakértőt, vajon mi a véleménye az új, reményeink szerint hamarosan bevezetésre kerülő rendszerről.
Kérdéseinkre Dr. Holdas Sándor állatorvos válaszolt.

Röviden összefoglalva a következőket sikerült megtudnunk:
A chip semmilyen formában nem káros az állatokra. Valahol a nyak közelében helyezik a bőr alá egy erre kifejlesztett, speciális eszközzel. Azért pont ide, mert a bőr itt elég laza ahhoz, hogy a legkönnyebben bejuttathassuk alá a chipet. Ezt aztán a kötőszövet körbenövi, így kellően beágyazódik ahhoz, hogy ne mozdulhasson el, azonban sosem lesz a körülötte lévő szövet olyan vastag, hogy az a leolvasást meggátolja.

Az olaszországi esetről a doktor úr is hallott már, (amikor a chip elmozdult a helyéről), de ez még az egyel régebbi széria volt, és feltehetőleg nem megfelelően lett behelyezve. Megfelelően tiszta körülmények között való behelyezésnél ciszta, tumor, fertőződés, és bármilyen mellékhatás fellépése gyakorlatilag kizárható; az állatot a chip semmilyen mértékben nem zavarja, egészségét nem veszélyezteti. (Azt hiszem, ezt szerettük volna a legjobban hallani mindannyian egy állatorvos szájából.)

Amivel kapcsolatban a doktor úrnak fenttartásai vannak, az elsősorban két dolog: a rendszer hirtelen, egyik napról a másikra való bevezetése és ennek finanszírozása, valamint a mikrochipes megjelölés tulajdonképpeni célja.
Először azt kell megtudnunk, milyen céllal akarják bevezetni a rendszert; mi a tulajdonképpeni célja annak, hogy a kutyákat ilyen módon jelölik meg. Például, ha valaki kóbor kutyát talál, azt el is viszi egy leolvasó állomásig, megtudja az adatbankból, hogy kié az állat; mi fog történni? Felelősségre vonják vagy megbírságolják a kutya gazdáját, mert állata elkóborolt? Ha az állat gazdája esetleg "nem tart igényt" a kutyára, mi történik? Hova kerül a kutya? Ha ugyanúgy állatmenhelyre, sintértelepre, mint jelenleg bármelyik gazdátlan eb - akkor a chipnek nem sok haszna van. (Érdemes átgondolni, hogyha "kötelezni" akarnánk a gazdit, hogy "vegye vissza" megunt állatát, lehet, hogy többet ártunk vele, mint használunk. Elképzelhető, hogy az állat újra az utcán végzi vagy még rosszabb sorsra jut, ha az ex-gazdi nem akar több zaklatást miatta.)

A másik gond maga a rendszer. Egyelőre többfajta chip és leolvasó létezik, és a különböző gyártók termékei nem kompatibilisek egymással. El kell dönteni, melyik rendszert választjuk és azt kell egységesen bevezetni. Holdas doktor és legtöbb kollégája pont azért nem szerzett még be chipeket és leolvasót, mert amíg nem döntötték el központilag, melyik gyártmány kerül bevezetésre, fölösleges lenne megvenni különböző termékeket, hogy aztán esetleg később használhatatlanok legyenek és a beruházás elvesszen. Maga a tetoválós rendszer is jól működött volna, ha megfelelően kiépítik; a baj csak az volt, hogy hiába tudta a megtaláló leolvasni a tetoválási számot, nem tudott hol utánanézni az állat gazdájának. Nem lenne jó, ha ugyanez történne a chip esetében is.

Nagy gond az egységes nyilvántartási rendszer is. Jelenleg az állatok nyilvántartásba vétele úgy történik, hogy az állatorvos havonta leadja a felvett kutyák, macskák adatait és azokat központilag iktatják. A rendszer tehát lassú. A chiprendszer is csak ugyanilyen lassan tudna működni; ha egy esetleg 3 hete nyilvántartásba vett állatot találnak, nem biztos, hogy az benne lesz a központi adatbankban. Ez visszafelé is így működik; az állatorvosi rendelőben leolvasott chip adatai lehet, hogy a központi nyilvántartóban benne vannak, de az állatorvoshoz még nem jutottak el, így az nem tudja megmondani az állat adatait, gazdája címét, stb.

A legnagyobb probléma pedig maga a rendszer finanszírozása. Először is, ha hirtelen arra kötelezünk embereket, hogy többezer forintos "beruházást" finanszírozzanak egyik napróla másikra, az sohasem vezet jóra. (Jó példa erre az ebadó.) Ha hirtelen arra kötelezzük a gazdákat, hogy állataikba chipet rakassanak, rengetegen lesznek, akik ezt a költséget már nem tudják majd vállalni. Hihetetlenül meg fog nőni a kóbor, kirakott állatok száma. Ezeknek az ellátását, "chipesítését" vajon ki fogja finanszírozni? Aki amúgy is rendesen ellátja a kutyáját, odafigyel rá, rendszeresen kifizeti a kezelését, az lesz majd az a személy, aki a chipre is rászánja a párezer forintot. A kevésbé pénzes, vagy hanyagabb gazdák pedig úgysem tudják/akarják kifizetni a chipet, így megint csak ott nem kapnak azonosító jelet az állatok, ahol nagyobb az elkóborlás veszélye. Aki jószándékból befogadja a kóbor ebeket, de nem lesz pénze még arra is, hogy esetleg 5-6 kutya után kifizesse a beültetést, azzal mi lesz? Megbüntetik?

Mi lesz a menhelyekkel, ahol többszáz kutya él gyakran nem túl jó körülmények között? Hogyan kötelezhetnék a vezetőket, hogy ennyi ebbe chipet rakassanak? Ki állja a költségeket? Ha egy kóbor állatot jószándékú ember talál meg, elviszi a legközelebbi leolvasóig, ki fizeti a költségeket? A gazda, akinek állata elkóborolt? Vagy a becsületes megtaláló, akit ha fizetésre is kényszerítünk, talán nem is próbálja majd gondjaiba venni a kutyust? És itt van a másik oldal. Kinek lesz leolvasó és beültető felszerelése? Kinek ad az állam erre jogot? Kinek ad rá támogatást? Nyilvánvaló, hogy minden állatorvos érdeke az lesz, hogy beszerezze ezeket a felszereléseket, de az ilyen beruházásoknak nyilván meg kell tárülnie valahol - ezt a gazdák állják? Esetleg az állam? Ha adnak támogatást, hogy döntik el, kinek adnak, kinek nem? Ez újabb ellentétekre adhat majd okot.

A mikrochipekkel tehát nincsen baj, semmiképpen nem árt az állatoknak, a rendszer is jó és működöképes, de csak abban az esetben, ha azt sikerül rendesen, körültekintően, rendszerezetten bevezetni. Alternatív megoldásként a gazdákra rótt terhek könnyítésére Holdas doktor azt javasolná, hogy ne egyszerre tegyék kötelezővé az összes állat "chipesítését", amire sem anyagi keret, sem működőképes, jól kiépült rendszer nincs, hanem próbálják meg azt fokozatosan, apránként bevezetni. Legyen például kötelező a 2001-ben, vagy azután születő állatok esetében; így kb. 10-15 év alatt egy teljesen nyomon követhető, regisztrálható populációval számolhatunk. Ez esetben nem is kéne megjelölni külön a chippel rendelkező állatokat, mert elég lenne megbecsülni azok korát; eleinte a fiatal ebeken keresnénk csak a chipet, és mire a rendszer kiépül, addigra már minden kutya, esetleg macska regisztrálva lenne. A rendszer mindenképpen hasznos, és használható, amennyiben céljait pontosan meghatározzuk, és az anyagi fedezet biztosítva van hozzá, olyan mértékben, hogy ne egyszerre, csapásként sújtson le az állatbarát gazdikra.