Kutya az óvodában?

A gyerekek biztonságos kapcsolata a kutyával

Sok gyerek fél a kutyától. Némelyik nemcsak a nagytestű fajtáktól vagy a fekete színűektől, amelyek a méretüknél, színüknél fogva ijesztőnek hatnak. Szinte minden óvodai csoportban található egy-két gyerek, aki bármilyen méretű és kinézetű kutya látványától képes félelmében elmenekülni.

Az óvodáskorban lévő gyerek egyáltalán nem képes különbséget tenni a különböző médiumokban gyakorta fölbukkanó balesetek horrorjelentései és a tényekre alapuló valóság között. Azt meg végképp nem tudhatja, hogy az ember és kutya között előforduló konfliktusok túlnyomó többségében az ember az, aki leginkább tudatlanságból fakadóan előidézője a sérülésekkel végződő baleseteknek. Ezen a helyzeten azonban könnyen lehet változtatni, ráadásul úgy, hogy a gyerekeknek óriási élményt és szórakozást jelentsen a tanulás. Véleményem szerint helytelen a gyerekeket a vélt biztonság szempontjából a kutyáktól távol tartani, vagy pedig belemagyarázással még jobban a félelem irányába terelni őket. Éppen ellenkezőleg: a barátságot és megbecsülést kifejező közeledésre tanítva sokkal biztonságosabb viszony alakítható ki gyerek és kutya között.

Ezt a célt szolgálva szeretnék az alábbiakban már általam – különböző németországi óvodákban – sikerrel levezetett projektről beszámolni.

A kutyával való kapcsolatfelvétel

A kutyáktól való félelem legyőzéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a gyerekek kapcsolatba kerüljenek egy kutyával. Csak akkor tud az előfordulható veszélyes helyzetekben helyesen reagálni, ha a gyerek és a kutya között biztos kommunikációs kapcsolat jön létre. Ennek elsajátítása mellesleg növeli a gyerekek általános magabiztosságát is. Viszont éppen az egy óvodás korú gyermeket nevelő családok közül tartanak legkevesebben kutyát. Ennek érthető magyarázata, hogy az egzisztenciáját építeni igyekvő fiatal család mindennapi életébe a gyereknevelés rengeteg időt és energiát igénylő életmódja mellé nehezen illeszthető be egy kutya tartása. Ezért ezeknek a gyerekeknek szinte egyáltalán nem áll módjukban igazi, élő állattal kapcsolatba kerülni: ismeretanyaguk plüssállatokra, rajzfilmfigurákra, virtuális játékkutyákra korlátozódik. A parkban vagy az utcán egy élő kutyával való találkozás azonban teljesen váratlan helyzet elé állítja őket.

A pedagógiával, gyermekpszichológiával foglalkozók közül főleg Luitgart Brem-Gräser tanulmányaiból ismert, hogy a gyerekeknél kb. a negyedik életévükben alakul ki az a természetes vágy, hogy keresik a kapcsolatot az állatokkal, és megpróbálnak játszótársi kapcsolatba kerülni velük. Ehhez párosul, hogy minden gyerekben alaptulajdonságként nagyfokú kíváncsiság is van. Érdekes itt megemlíteni még egy ausztráliai felmérést is, melyet Sydney különböző iskoláiban végeztek el, 10 év alatti gyerekekkel. Az iskolák udvarán, a gyerekek tudta nélkül egy terápiás kutyának kiképzett, nyugalmas labrador szukát kötöttek ki. A szünetben az udvarra érkező gyerekek 80 %-a simogatni kezdte az ismeretlen kutyát. Azokban az iskolákban, ahol egy évvel korábban a kutyákkal szembeni helyes magatartásról szóló programot folytattak le, csak a gyerekek 20%-a próbálkozott az ismeretlen kutya simogatásával.

A fentiek is megerősítették bennem azt az elképzelést, amely szerint az óvodákban lehet a legintenzívebben és legmaradandóbban a gyerekeknek megtanítani az állatokkal szembeni helyes viselkedést, beleértve a háziállatok alapvető tartási és gondozási szabályait is.

Élőlények egymás között

A projekt, amellyel az óvodákban dolgozom, az alábbi hatásokat váltja ki a gyerekekből:

• Alapjában pozitív hozzáállást a kutyával, mint élőlénnyel szemben. Az oktatás után a gyerekek kivétel nélkül nyitottak lesznek, elfogadják a kutyát, mint élőlényt.
• A gyerekek elfogadják, hogy a kutyának, mint élőlénynek is megvannak a saját szükségletei. Igyekeznek úgy bánni az állattal, ahogy elvárják, hogy velük bánjanak a felnőttek vagy gyerektársaik.
• Alapszinten megtanulják az ember és a kutya közötti kommunikáció lehetőségeit. Azok a gyerekek, akik a kutyák alapszintű jelzésrendszerét megértik, sokkal magabiztosabb fellépésűek lesznek a kutyákkal, sőt általában minden állattal szemben. Ennek mellékhatásaként megtanulják a gyerekek, hogy az emberi beszéden kívül még további kommunikációs lehetőségek is rendelkezésükre állnak, melyeket helyesen az egymás közötti kapcsolataik során is használhatnak.
• A gyerekek megtanulják, hogy melyek az alapszabályok és a helyes viselkedési formák egy ismeretlen kutyával történő találkozás esetén. A gyakorlatok során elsajátítják a helyes testtartást és hanghordozást. Azoknál a gyerekeknél, akik a projektben részt vesznek, már a foglalkozások lefolyásának rövid ideje alatt is észrevehető, hogy figyelnek testtartásukra és hangszínükre az egymással való kommunikáció során is.
• Szoros bizalmi érzés állapotát ismerik meg a gyerekek. Az alapvezényszavaknak engedelmeskedő kutya látványa szinte minden gyerekben maradandó pszichikai élményt hagy hátra. A megérinthető, megsimogatható, megölelhető, pórázon vezethető kutyával kapcsolatos közvetlen élményanyag kétségtelenül erősíti a gyerekek felelősségtudatát.
• A kutyával történő együttes játék és a feladatok sikeres megoldása kiterjeszti és erősíti a gyerekek szociális és érzelmi hatáskörét. Megtapasztalják, hogy egy élőlény reakcióit a saját viselkedésükkel befolyásolni tudják.

Felkészülés a négylábú vendégre

Mindenki, aki a kutyát valamilyen terápiás, mozgássérült-segítői munkára vagy szociális intézménybe való látogatásra használja – összefoglalva egyre gyakrabban állatasszisztált munkának nevezzük ezeket a tevékenységeket –, ismeri a kezdeti ellenkezéseket, akadályokat, szkeptikus hozzáállásokat. Kezdetben nekem is számtalan ellenkezéssel és negatív hozzáállással kellett szembesülnöm. Tapasztalataim alapján azonban egyáltalán nem azon múlik a siker, hogy milyen jogi keretszabályok léteznek, vagy hogy milyen pénzügyi lehetőségekkel rendelkeznek az intézmények vagy éppen a szülők. Ahol az óvodák vezetői igazán akarták, és a projekt oldalára álltak, ott a szülők egyetértettek vele. Ezekben az óvodákban már sikerrel bevezették, és most már évente megismétlik az állatok által támogatott oktatást és nevelést.

A gyerekek, a szülők és az óvodai személyzet részére egyaránt fontos a jó előkészítés. A program megkezdése előtt az óvoda személyzetének tájékoztatnia kell a szülőket, és beleegyezésüket kell kérni ahhoz, hogy a gyerekük részt vehessen a kutyás foglalkozásokon. Tájékozódni kell arról, hogy van-e a gyerekek között kutyaszőrre allergiás beteg. Az óvodát látogató kutyáknak terápiáskutya-kiképzésben kell részesülniük, vagy minimum két szakember előtt, két különböző helyszínen és időpontban egy speciális teszten sikeresen meg kell felelniük. Természetesen rendelkezniük kell a szokásos állategészségügyi oltásokkal és a rendszeres féregtelenítésről szóló igazolással. Az óvodába látogató kutyák nem tartózkodhatnak az óvoda konyhájában, élelmiszer-tárolójában. A kutya a látogatáskor nem lehet beteg, és meg kell felelnie a fajnak megfelelő tisztasági és higiéniai követelményeknek. A szuka kutyák a tüzelési periódus 14–20. napja alatt nem vehetnek részt az óvodai látogatásokon.

Az első napon nincs a kutya jelen a foglalkozáson. A gyerekek szóban és fényképek segítségével kapnak előkészítést. Kapcsolódó tevékenységként kutya rajzolása, gyurmázása, kutyakeksz házilagos sütése egészíti ki az előkészítő fázist. Ezek mindegyike jól beleilleszthető az óvodák normál pedagógiai tematikájába.

Végre jön a kutya!

A gyerekek megfelelő előkészítése jól lemérhető azon a fölfokozott, kíváncsi állapoton, amikor már alig várják a kutya megérkezését az óvodába. A kutyától félő gyerekek külön figyelmet és bánásmódot kapnak az óvónőktől, és tőlem is, de természetesen teljes jogú résztvevői maradnak a csoportnak, és fokozatosan, célirányosan történik meg a félelmi blokádjuk leépítése. Eddigi óvodai látogatásaim során kivétel nélkül mindegyik kutyától félő gyerekben sikerült megszüntetnem a félelmet kiváltó okokat.

Fontos szempont, hogy a kutyák óvodai látogatása ne jelentsen stresszhelyzetet se a gyerekeknek, se a kutyáknak, se az óvodai személyzetnek. Ezt megelőzni csak jól átgondolt és megszerkesztett oktatási tervvel, nagyfokú gyerek- és kutyaismeret birtokában lehet. Időnként vagy a gyerekek, vagy a résztvevő kutyák koncentrálóképessége alábbhagy. Ha csoportok létszáma nem több, mint 15 fő, akkor tapasztalataim szerint két kutyával gördülékenyen és stresszmentesen levezethető a foglalkozás.

Az összesen négy alkalommal történő kutyás látogatás és foglalkozás témáit az alábbiak szerint lehet összefoglalni:

1) A gyerekek és a kutya kölcsönös kontaktusfelvétele;
2) A kutya kommunikációs lehetőségei;
3) A helyes reakciók és a helyes viselkedés idegen kutyával való találkozás (esetleges támadás) esetén;
4) Bizalmi viszony kialakítása, közös játék, feladatmegoldás a kutyával.

Az általam kidolgozott tematika szerint folyó „Kutya az óvodában” projekt már több müncheni óvodában otthonra talált. A jövő tanévtől további óvodák is jelezték már nálam érdeklődésüket.

Ezzel párhuzamosan kidolgoztam az általános iskolák második, harmadik és negyedik osztályára szabott programot is. Ennek kísérleti bevezetése két iskola 4. osztályában sikeresen megtörtént, s a gyerekek és a tanári kar részéről is nagyon jó értékelést kapott. A szeptemberi iskolakezdésre jó néhány iskolán kívül a bajor oktatási hivatalok néhány szakembere is jelezte érdeklődését.

A történtek visszavonhatatlanul meggyőztek arról, hogy mennyire fontos szakszerűen foglalkozni a jelen gyermekeivel, akikből a jövő potenciális kutyatartói lesznek. Meggyőződéssel vallom, hogy az oktatási programban aktívan résztvevő gyerekek hozzáállása az állatvilághoz, a fajnak megfelelő kutyatartáshoz egészen más lesz, mint a többieknek. A fent említett óvodai csoportokból, iskolai osztályokból kevesebb eséllyel kerülnek majd ki állatkínzásra hajlamos emberek. Végül, de nem utolsósorban elenyészően csekély esélyük lesz arra, hogy kutyás baleset áldozatai legyenek.